7. fejezet

Sziasztok! Sajnálom hogy megint ilyen későn hozom, de egy borsónyi időm sincs..Köszönöm a komikat és a lájkokat. A díjakat még mindig nem tettem ki..Amit borzalmasan sajnálok. Gondolkodtam a másik blogomon is..Ha minden jól sikerül, és nem jön közbe semmi, akkor jövőhéten hétvégén már fent van az új rész. Jaj, el is felejtettem. Nagyon köszönöm a 74 rendszeres olvasót. Nagyon örültem neki. Nem is beszélek tovább. Remélem jön erre a részre is pár komi-pipa. További jó napot!


Itt ülünk a haverokkal a váróteremben. Idegtépő a várakozás. Egy orvos sem mond semmit Louis állapotáról. Közben megjöttek a szülei, és a mi szüleink. A kezemmel játszottam, idő közben pedig Rossra pillantottam. Sajnos két tűz közé estem. Louis vagy Ross, Ross vagy Louis. Nem, nem.-ráztam meg a fejem. Elegem van. Mérgemben felálltam, és járkálni kezdtem. Pár percen belül megjött Louis orvosa is. Szerencsére nem történt semmi komoly. Azt mondta hogy Louis csak elájult, az ütések miatt, de már felkelt. Először a szülei, majd a csapattársai mentek be hozzá. Én addig úgy döntöttem hogy lemegyek egy forrócsokit inni. Találtam pár érmét, de nem volt elég.
-Ahhj.-bosszankodtam.-Miért Zoranal van a pénz?-hihetetlenkedtem.
-Tessék.-hallottam egy hangot, és megláttam mellettem egy kezet, amiben a maradék pénz volt. Felnéztem az emberre, de bár ne tettem volna meg.
-Tőled nem kell semmi.-jelentettem ki, és visszanéztem az automatára.
-Sam, ne csináld már ezt.-hallottam a 'legjobb fiú barátom' hangját.
-Mit ne csináljak? Szerinted az normális hogy Louist majdnem megölted?-veszekedtem.
-Nem öltem meg. Megérdemelte.-ordított. Hirtelen kezeiben megfeszültek az erek, majd rám nézett bosszúsan.
-Mi az hogy megérdemelte?
-Féltékeny voltam. Mostanában engem le se szarsz.-hajtotta le a fejét. Tudtam hogy hazudik. Ismerem már.
-Ezt te sem gondoltad komolyan! Most azonnal mond el mi bajod.-utasítottam. Szorosan hozzá nyomott a gépnek, majd beszélni kezdett.
-Louis nem szeret téged. Tudod hogy régen milyen bandában voltam.-hajtottam le a fejét.
-I-igen.-dadogtam.
-Na ő is abba a bandába tartozik. Lányokat bolondítanak, majd kihasználják őket és eldobják őket. Ők nem éreznek.-beszélt. Nem tudtam beszélni, se megszólalni. Nem akartam hinni a fülemnek.
-De te ugye már nem tartozol oda?-kérdezte, gyengeségem ellenére.
-Nem.-válaszolt gyorsan. A könnycseppek patakokban kezdtek folyni az arcomon. Akkor Louis most csak kihasználna? Próbáltam elmenni, de összeestem Ross kezébe. Segített felállni, majd felsiettem a többiekhez. Közben letöröltem a könnyeimet. Az se érdekelt  hogy a sminkem elkenődött. Szerencsére már mindenki végzett. Felkaptam a táskám, és feldúltan mentem be a fiúhoz. Szinte elvigyorodott amikor meglátott engem, de rögtön lefagyott amikor meglátta az arcom. Előrángattam a melegítőjét a táskámból, majd hozzá vágtam.
-Csalódtam benned.-kiabáltam. Gyorsan kiviharoztam, még az ajtót sem csuktam be.
-Sam, Sam.-hallottam a kiabálást. Visszanéztem rá az ajtóból, láttam rajta hogy nem érti mi a gond. Megráztam a fejem, és elfutottam. Nem érdekelt hogyha hisztisnek hittek, de már nem bírtam. Kiengedtem a gondokat. Én pedig csak sírással tudom levezetni. Ahogy kiértem a kórházból, a hideg megcsípte az arcom. Nem volt annyira meleg. Fogtam egy taxit, majd haza mentem. Ledobtam mindent, és felsiettem a szobámba. Beleugrottam az ágyamba, majd alvásig sírtam magam.
***

*Ross szemszöge*
Végre Sam nekem hisz, nem pedig Louisnak. Nagyon szeretem őt, nem akarom elveszíteni, de egy kicsit zavart hogy hazudtam neki. Nem mondhattam azt neki hogy bocs, a legjobb fiú barátod kihasználja a lányokat, majd eldobja őket. Végülis én jártam jobban.

***
*Sam szemszöge*
Reggel már korán fent voltam. Büdösen, dühösen, izzadtan, szomorúan és végül rondán feküdtem az ágyban. Mikor 8 óra lett, rávettem magam hogy egyek is valamit. Felkeltem, majd amikor elhaladtam a tükör mellett még én is megijedtem magamtól. A legrondábbak szépségversenyén most tuti hogy az első lennék.-motyogtam halkan. Louis még mindig nem ment ki a fejemből. Még az sem vidított fel hogy holnap után 20 éves leszek Zoraval együtt. Leballagtam a konyhába ahol a családom reggelizett.
-Jó reggelt.-köszöntem és kinyitottam a hűtőt.
-Neked is kincsem.-puszilt meg anya.
-Tegnap miért tüntél el a kórházból?-érdeklődött a nővérem.
-Fáradt voltam.-ültem le az asztalhoz.
-Nos lányok, elmentünk dolgozni. Te pedig Sam ne aggódj, rendbe jön Louis.-mondta anya, majd elment apával. A szemöldökömet felhúztam, majd ránéztem Zorara.
-Ugye nem.-nyögtem.
-A-a. Én most nem mondtam semmit.-tette a nővérem a kezét védelmezően maga elé.
-Egyébként mi volt tegnap?-érdeklődött, majd az új családtagunk ugatni kezdett.
-A legrosszabb napom.-hajtottam le a fejem.
-De miért?
-Ahhhj. Azért mert megtudtam hogy Louis csak kihasználja a lányokat.-mondtam. Erre a nővérem elkezdett röhögni. Felnéztem rá, majd elhallgatott.
-Komolyan?-képedt el.
-Igen.-piszkáltam a terítőt.
-És ezt mégis honnan tudod?
-Mind1.-vontam meg a vállam és felsiettem a szobámba. Válogattam a ruháimat, majd felfigyeltem a telefonom pittyegésére. Ledőltem az ágyra és megnyitottam. 10 sms, 5 hívás Louistól.
-Ajjj. Hagyjanak már élni.-nyögtem fel és kifeküdtem az ágyamon.
***
Csak egy eldugott helyet akartam keresni. Sétáltam, sétáltam a parkban, amikor megláttam Louis egyik haverját. Késő lett volna már futni, mikor észre vett, gyorsan ide sietett.
-Szia Sam.
-Szia Harry.-köszöntem.
-Minden rendben?-kérdezte.
-Jaj, légyszi ne gyertek mindig ezzel a kérdéssel.-forgattam meg a szemem.
-Oké.-mosolygott rám, majd kiszúrtam a többi haverját, és köztük Louist is.
-Bocsi, de most mennem kell.-siettem. Hallottam a többiek hangját, de nem érdekelt. Elkellett felejtenem Louist örökre...
***
-Zora dobjál már meg egy csokival.-kértem, majd a csoki majdnem levitte a fejem.
-Nem szó szerint értettem.-forgattam meg a szemem. Ekkor jött egy sms-em. Megint Louis írt.
"Beszéljünk" L.
Reméltem hogy ha beszélek vele akkor békén hagy, ezért visszaírtam senki.
"ok" S. 
-Zora gyere már le.-kiabált neki anya. Apa pedig bejött a konyhába egy borítékkal. Lassan lejött a nővérem is. Leült mellém, majd beszélni kezdtek a szüleink.
-Nos lányok. Mivel holnap után lesztek 20 évesek. Tudom hogy akkor kellene oda adni az ajándékotokat, de nem bírtunk várni apátokkal.-mosolygott anya, majd apa átadta a borítékot Zoranak. Gyorsan bontotta ki, majd amikor meglátta mi van benne elsikította magát.
-Megyünk Párizsba, megyünk Párizsba.-ordibált örömében.
-Juj de jó.-ültem a helyemen, majd a telefonomra néztem. Imádom Párizst, de most ez sem tett boldoggá.
-Köszönöm az ajándékot anya, apa.-köszöntem meg nekik, majd felmentem a szobámba. Kiültem az erkélyre és hallgatni kezdtem a kedvenc számom: zene..  Közben pedig megint megitattam az egereket. Próbáltam rájönni a dolgokra. Csak azon tudtam gondolkodni hogy miért ilyen nehéz a szerelem....?