9. fejezet

Sziasztok itt is a kövi rész, remélem elnyeri a tetszéseteket és többen fogjátok leírni a véleményeteket! Köszönöm az eddigi komikat és lájkokat. Akik olvassák a másik blogom azoknak üzenem hogy nem tudom mikor jön a kövi rész. (:s) Nem is fecsegek tovább, jó olvasást, és megszeretnélek kérni titeket hogy ha elolvastátok írjátok le hogy szerintetek mi lesz a 10. részben. További szép napot!


*Sam szemszöge*
-Louis igazat mondott..-nézte a szőnyeget a nővérem.
-Micsoda?-ment a hangom feljebb.-Louis igazat mondott, és te ezt honnan tudod?
-Gyere.-mondta Zora és elindult a nappaliba. Nem kellett kérni hogy kövessem, gyorsan utána mentem. Leült a kanapéra, majd szembe ültem vele.
-Na, elmondod akkor?-sürgettem. Nagyon felzaklatott a dolog. Mi van ha Louis tényleg igazat mondott? Ross becsapott volna?
-Múlthéten amikor a haverjaimmal lementem a sulihoz oda hátra, akkor ott volt és több fiú is. Kicsit hallgatóztam, és hallottam hogy Louist beszélik ki, m-e-g meg..-nyelt egy nagyot.-Te is szóba kerültél.
-Micsoda? Én?-lepődtem meg. Kicsit féltem hogy mit mondtak rólam.
-Mit mondtak?-kérdeztem idegesen. Zora nem agyon volt hajlandó beszélni, valamitől félt, amit nem akart hogy megtudjak.
-Ross ki fog használni..a saját szájából hallottam ahogy a fiúknak elmesélte hogy fogja tőled követelni az együttlétet.-nézte a földet. Nem tudtam hogy most haragudjak, vagy ne.
-Zora igazán elmondhattad volna.-akadtam ki, majd kitört belőlem a sírás. Nagyot csalódtam Rossban.
-Basszus. Bocsánatot kell kérnem Louistól.-motyogtam.
-De akkor siess. Ma utazik vissza Doncasterbe, a családjához egy kicsit pihenni.
-Mi? Ezt én miért nem tudom?-akadtam ki.
-Hát biztos azért mert otthagytad.-nézett rám. Furdalt a lelkiismeretem, nagyon. Hirtelen ötlet közepette felvettem a cipőm, majd magamra kapkodtam a ruháim.
-Hol van a fiúk háza?-kérdeztem a nővéremet sürgősen.
-A csarnok előtt van egy lakópark és ott a 15. házszám.-segített Zora.
-Ööö okés.-kapkodtam.-Hol a kocsikulcs?-keresgéltem.
-Hova mész?
-Beszélnem kell Louissal.-jelentettem ki, majd kerestem tovább a tárgyat.
-Itt van.-dobta felém a kulcsot.
-Köszi.-siettem.
-Hé Sam, sajnálom.-nézett rám Zora.
-Semmi.-mosolyodtam el és megöleltem.
-De most megyek.-futottam ki az autóhoz. Kinyitottam az ajtót és behuppantam. Bedugtam a kulcsot és elindult a motor. Villám sebességgel haladtam el az utcák mellett. Ideges voltam és csalódott. Féltem hogy Louis már nem bocsájt meg, és, és Ross. Őt most szívesen képen törölném. Megálltam a ház előtti parkolóba és felsiettem hozzájuk. Sietősen kopogtam be, majd Liam nyitott nekem ajtót. Aki egyáltalán nem volt boldog.
-Szia..mi a baj?-lepődtem meg.
-A hülye haverod itt van.-rázta meg a fejét.
-Mi?-mentem beljebb. Nem is mentem sokáig amikor megpillantottam a nappaliban a többi fiúval, kivétel Louis.
-Szia Sam.-köszönt mindenki.
-Hol van Louis?-néztem körül.
-Már elindult. Nem tudtad?-húzta fel a szemöldökét Niall. Ekkor Ross kezdett el röhögni. Ránéztem és szerencséjére abbahagyta. Oda sétáltam elé, majd tökön rúgtam, és most én röhögtem el magam.
-Remélem úgy fáj neked ahogy nekem.-gördült ki egy könnycsepp a szememből, majd neki estem és verni kezdtem.
-Rohadj meg, te szemét.-ordítottam neki sírva és megpofoztam. Ha a fiúk nem fognak le, azt hittem megölöm.
-Héé Sam. Higgadj le.-nyugtatott Harry. Nem mondtam neki semmit csak hidegen kérdeztem tőle.
-Louis mivel megy?-tértem a lényegre.
-Vonattal, de miért kérdezed?
-Csak.-siettem. Felkaptam a kulcsomat, amit idő közben letettem a pultra. Beindítottam a motort és csak reménykedni tudtam hogy ne késsek el. Nem érdekelt hogy hogyan nézek ki. Kisírt szemekkel és elfolyt sminkkel. Mikor megérkeztem, kiszálltam az autóból és befutottam a pályaudvarra. Megálltam és körülnéztem. Kerestem a táblát ahol a vonatok menetrende volt kitéve. Oldalra néztem és megláttam. Kerestem a Doncasteri menetet, de nem volt kiírva. Kétségbeesetten fordultam meg, majd meghallottam a hangosbemondót.
"A Doncasteri járat 5 percen belül indul a 3 vágányról."
Ahogy meghallottam észbe kaptam és rohanni kezdtem. Úgy futottam minthogya az életemért küzdöttem volna. Felsóhajtva álltam meg a vonat előtt, ami elindult. Kifújtam a levegőt és szomorúan néztem végig ahogy a elmegy.
-Ne.-motyogtam magam előtt és kigördült egy könnycsepp a szememből. Mikor lenyugodtam felálltam és a hajamba túrtam.
-Mindent elrontottam. Sajnálom Louis.-néztem a vonat kihűlt helyét.
-Mit rontottál el?-hallottam egy férfi hangot mögöttem. Bármikor felismertem volna, elvigyorodta majd megfordultam.
-Louis.-kiáltottam el magam amikor megláttam. Ledobta a bőröndjeit, majd odafutottam hozzá és ráugrottam. Hosszasan öleltem és egy idő után a lábam érintette a talajt.
-Hogy hogy ott vagy?-kérdezte miközben egymás szemébe néztünk.
-Hiszek neked.-közeledtem ajkaihoz, és hosszasan, érzékien megcsókoltam.

Hiába titkolom tovább az érzéseim. Szeretlek Louis.-dünnyögtem a vállába. Nem válaszolt csak belepuszilt a hajamba.

-Lekéstem a vonatot.-mondta unottan.
-Látom.-nevettem el magam.
-Akkor, menjünk vissza.-mosolygott és letett.
-Ne, ne.-kértem.
-Miért?-nézett értetlenül.
-Azért mert fáj a lábam, egész nap rohangáltam.-mosolyodtam el.
-Ohh értem. Akkor gyere.-nevetett fel és a nyakába ültem.
-Nem vagyok nehéz?-kérdeztem.
-Nem.-nevetett fel és lassan elindult.
-Okés edző.-poénkodtam. Nem érdekelt hogy hülyének néznek minket, csupán boldog voltam, mert úgy éreztem hogy Louis kitölti az üres helyet a szívemben!

#szeretekmindenkit♥ #kérekszépenpárhosszúkomithalehetc:

8. fejezet

Sziasztok itt is az új rész! Bocsi a késésért! Sajnos mostanában egyre kevesebben jeleztek vissza..Kérlek ha elolvastad a részt akkor lájkolj-vagy piálj, mert szükségem van a véleményetekre! Chatben is írhattok. Nagyon szépen köszönöm a 79 rendszeres feliratkozót! Fantasztikusak vagytok!  Végre volt időm és a díjakat is kitettem, amiket köszönök szépen mindenkinek, de nem is rizsázok többet. Jó olvasást! További szép napot!

Reggel a megfelelő időben keltem. Felültem az ágyban, majd lassan kitisztult a látásom. Sietve álltam fel, majd rohantam a fürdőbe rendbe szedni magam, nehogy elkéssek a Louissal való találkozásomról. Tegnap este nagy nehezen beleegyeztem hogy meghallgatom, ezért a legközelebbi kávézóba fogunk találkozni. Rendbe szedtem magam és felvettem valami melegebb öltözetet. Rendbe raktam a szobámat is, és a táskámmal együtt futottam le a konyhába. Meglepődve néztem anyát ahogy a konyhában szorgoskodik, és egy tálca sütit pakolgat a tányérra. Elloptam egyet, majd köszöntem neki és indultam is a cipőmért. Felvettem, és az órára pillantottam. Nem is voltam késésben. Pakolásztam még egy kicsit, majd anyához szóltam.
-Zora hol van?-kérdeztem és megálltam az ajtóban.
-Nem tudom kicsim, ma még nem láttam. Nem reggelizel?-kérdezte.
-Nem sietek, Louissal találkozok.-Szia.-köszöntem el és elindultam. Hívtam egy taxit, mert nem volt kedvem sétálni.
-Megérkeztünk kisasszony.-szólt a taxis pár perc múlva. Kifizettem az utam, majd bementem a kávézóba. Megálltam az ajtóban és körül néztem, hogy Louis itt van-e már. Mikor az utolsó asztalt néztem megpillantottam. Ott ült és épp belekortyolt az italába. Akartalanul is elmosolyodtam, maj elindultam az asztalhoz.
-Szia.-köszöntem neki.
-Szia.-állt fel és megakart ölelni, amikor hátra léptem és a földet pásztáztam, majd inkább leültem. Bármennyire is akartam azt az ölelést nem tehettem.
-Nos akkor elmondod hogy végre miért hívtál ide?-kérdeztem.
-Mit mondott neked Ross?-kérdezte nyugtalanul. Furcsa volt a viselkedése.
-Miért is kéne elmondanom?-húztam fel a szemöldököm.-Egyébként meg pont jól tudod.-piszkáltam a kezem.
-Nem Sam. Nem tudom, és ez bosszant a legjobban.-emelte fel a fejem.
-Igaz hogy a lányokat csak kihasználod?-néztem könnyes szemmel rá.

*Louis szemszöge*
Csak néztem Sam kérdésére. Kihasználom a lányokat? Honnan szedte ezt a hülyeséget?
-Nem. Én nem használom ki a lányokat.-nevettem fel kínosan.-Ezt honnan szedted?
-Ross mondta.-hajtotta le a fejét.
-És te még hiszel annak az idiótának?-háborodtam fel.
-Miért szerinted neked jobban fogok hinni? Körülbelül 1 hete ismerlek, Rosst pedig már a suli óta.-mondta cinikusan. Rosszul esett amit mondott. Ebben a percben úgy éreztem hogy elmondom neki az igazat, de nem itt.
-Figyelj, elmondom az igazat,de ne itt beszéljük. Sétáljunk egyet.-ajánlottam.
-Nos, szóval mégsem voltál őszinte? Felőlem.-halkult el. Kifizettem a rendelésem, és elindultunk. A közeli parkhoz indultunk, ahol legelőször találkoztunk.
-Akkor elmondod?-kérdezte Sam türelmetlenül. Nyeltem egy nagyot, majd belekezdtem.
-Amit előbb mondtál..az igaz, de nem rám, hanem Rossra.-halkultam el, közben pedig leültünk egy padra.
Kérdőn nézett rám, erre pedig csak elmosolyodtam és folytattam.
-Rosst 2 és fél éve ismerem. Belekeveredtem egy rossz bandába ahol ő is benne van. Az a banda kihasználja a lányokat, mindenféle hülyeséget csinálnak, drogoznak és lopnak.-hajtottam le a fejem.
-Te is lopsz é-és drogozol?-dadogott mellettem Sam. Annyira rossz volt így hallani a hangját. Most tényleg látni lehetett rajta hogy fél. Szomorúan beszéltem neki a múltamról.
-De én már nem tartozom oda. Rendes életet kezdtem, tiszta lappal. Megváltoztam.-fordultam felé és megfogtam a kezét.
-Szeretlek Sam.-mondtam ki végre. Kis idő után felnézett rám, gyönyörű volt a kék szeme, de bár nem sírt volna. Óvatosan letöröltem a sós cseppeket az arcáról és belepusziltam a hajába. Kis idő után feleszmélt, majd sietősen letörölte az arcáról a könnyeit és felállt.
-Sam.-szóltam utána halkan. Nem mondott semmit. Hátra fordult és egy bizonytalan mosolyt küldött felém. Lehajtottam a fejem és egy könnysepp gördült végig az arcomon. Igen, férfi létemre sírtam. Nem voltam büszke a múltamra és most már a legjobb haveromon kívül ő is tudja. Megnyugodtam hogy elmondtam neki, de rettentően féltem hogy elveszítem.

*Zora szemszöge*
A kanapén ültem amikor hallottam hogy valaki haza jött. Feltápászkodtam hogy megnézzem ki az.
-Sam.-örültem a húgomnak.
-Szia.-köszönt unottan.
-Na mi van?-kérdeztem. Kíváncsi voltam hogy mi volt.
-Semmi. Elmesélt dolgokat, de körülbelül ugyanazt mondta mint Ross.-válaszolt egyhangúan. Ekkor már tudtam hogy elkéne neki mondanom amit tudok.
-Figyelj Sam..-kezdtem bele.
-Igen?-fordult felém..
-Louis igazat mondott...-néztem a szőnyeget.

#nagyonsajnálomhogyilyenrövidlett #nemtudommikorravárhatóakövi #szeretlektiteket♥

7. fejezet

Sziasztok! Sajnálom hogy megint ilyen későn hozom, de egy borsónyi időm sincs..Köszönöm a komikat és a lájkokat. A díjakat még mindig nem tettem ki..Amit borzalmasan sajnálok. Gondolkodtam a másik blogomon is..Ha minden jól sikerül, és nem jön közbe semmi, akkor jövőhéten hétvégén már fent van az új rész. Jaj, el is felejtettem. Nagyon köszönöm a 74 rendszeres olvasót. Nagyon örültem neki. Nem is beszélek tovább. Remélem jön erre a részre is pár komi-pipa. További jó napot!


Itt ülünk a haverokkal a váróteremben. Idegtépő a várakozás. Egy orvos sem mond semmit Louis állapotáról. Közben megjöttek a szülei, és a mi szüleink. A kezemmel játszottam, idő közben pedig Rossra pillantottam. Sajnos két tűz közé estem. Louis vagy Ross, Ross vagy Louis. Nem, nem.-ráztam meg a fejem. Elegem van. Mérgemben felálltam, és járkálni kezdtem. Pár percen belül megjött Louis orvosa is. Szerencsére nem történt semmi komoly. Azt mondta hogy Louis csak elájult, az ütések miatt, de már felkelt. Először a szülei, majd a csapattársai mentek be hozzá. Én addig úgy döntöttem hogy lemegyek egy forrócsokit inni. Találtam pár érmét, de nem volt elég.
-Ahhj.-bosszankodtam.-Miért Zoranal van a pénz?-hihetetlenkedtem.
-Tessék.-hallottam egy hangot, és megláttam mellettem egy kezet, amiben a maradék pénz volt. Felnéztem az emberre, de bár ne tettem volna meg.
-Tőled nem kell semmi.-jelentettem ki, és visszanéztem az automatára.
-Sam, ne csináld már ezt.-hallottam a 'legjobb fiú barátom' hangját.
-Mit ne csináljak? Szerinted az normális hogy Louist majdnem megölted?-veszekedtem.
-Nem öltem meg. Megérdemelte.-ordított. Hirtelen kezeiben megfeszültek az erek, majd rám nézett bosszúsan.
-Mi az hogy megérdemelte?
-Féltékeny voltam. Mostanában engem le se szarsz.-hajtotta le a fejét. Tudtam hogy hazudik. Ismerem már.
-Ezt te sem gondoltad komolyan! Most azonnal mond el mi bajod.-utasítottam. Szorosan hozzá nyomott a gépnek, majd beszélni kezdett.
-Louis nem szeret téged. Tudod hogy régen milyen bandában voltam.-hajtottam le a fejét.
-I-igen.-dadogtam.
-Na ő is abba a bandába tartozik. Lányokat bolondítanak, majd kihasználják őket és eldobják őket. Ők nem éreznek.-beszélt. Nem tudtam beszélni, se megszólalni. Nem akartam hinni a fülemnek.
-De te ugye már nem tartozol oda?-kérdezte, gyengeségem ellenére.
-Nem.-válaszolt gyorsan. A könnycseppek patakokban kezdtek folyni az arcomon. Akkor Louis most csak kihasználna? Próbáltam elmenni, de összeestem Ross kezébe. Segített felállni, majd felsiettem a többiekhez. Közben letöröltem a könnyeimet. Az se érdekelt  hogy a sminkem elkenődött. Szerencsére már mindenki végzett. Felkaptam a táskám, és feldúltan mentem be a fiúhoz. Szinte elvigyorodott amikor meglátott engem, de rögtön lefagyott amikor meglátta az arcom. Előrángattam a melegítőjét a táskámból, majd hozzá vágtam.
-Csalódtam benned.-kiabáltam. Gyorsan kiviharoztam, még az ajtót sem csuktam be.
-Sam, Sam.-hallottam a kiabálást. Visszanéztem rá az ajtóból, láttam rajta hogy nem érti mi a gond. Megráztam a fejem, és elfutottam. Nem érdekelt hogyha hisztisnek hittek, de már nem bírtam. Kiengedtem a gondokat. Én pedig csak sírással tudom levezetni. Ahogy kiértem a kórházból, a hideg megcsípte az arcom. Nem volt annyira meleg. Fogtam egy taxit, majd haza mentem. Ledobtam mindent, és felsiettem a szobámba. Beleugrottam az ágyamba, majd alvásig sírtam magam.
***

*Ross szemszöge*
Végre Sam nekem hisz, nem pedig Louisnak. Nagyon szeretem őt, nem akarom elveszíteni, de egy kicsit zavart hogy hazudtam neki. Nem mondhattam azt neki hogy bocs, a legjobb fiú barátod kihasználja a lányokat, majd eldobja őket. Végülis én jártam jobban.

***
*Sam szemszöge*
Reggel már korán fent voltam. Büdösen, dühösen, izzadtan, szomorúan és végül rondán feküdtem az ágyban. Mikor 8 óra lett, rávettem magam hogy egyek is valamit. Felkeltem, majd amikor elhaladtam a tükör mellett még én is megijedtem magamtól. A legrondábbak szépségversenyén most tuti hogy az első lennék.-motyogtam halkan. Louis még mindig nem ment ki a fejemből. Még az sem vidított fel hogy holnap után 20 éves leszek Zoraval együtt. Leballagtam a konyhába ahol a családom reggelizett.
-Jó reggelt.-köszöntem és kinyitottam a hűtőt.
-Neked is kincsem.-puszilt meg anya.
-Tegnap miért tüntél el a kórházból?-érdeklődött a nővérem.
-Fáradt voltam.-ültem le az asztalhoz.
-Nos lányok, elmentünk dolgozni. Te pedig Sam ne aggódj, rendbe jön Louis.-mondta anya, majd elment apával. A szemöldökömet felhúztam, majd ránéztem Zorara.
-Ugye nem.-nyögtem.
-A-a. Én most nem mondtam semmit.-tette a nővérem a kezét védelmezően maga elé.
-Egyébként mi volt tegnap?-érdeklődött, majd az új családtagunk ugatni kezdett.
-A legrosszabb napom.-hajtottam le a fejem.
-De miért?
-Ahhhj. Azért mert megtudtam hogy Louis csak kihasználja a lányokat.-mondtam. Erre a nővérem elkezdett röhögni. Felnéztem rá, majd elhallgatott.
-Komolyan?-képedt el.
-Igen.-piszkáltam a terítőt.
-És ezt mégis honnan tudod?
-Mind1.-vontam meg a vállam és felsiettem a szobámba. Válogattam a ruháimat, majd felfigyeltem a telefonom pittyegésére. Ledőltem az ágyra és megnyitottam. 10 sms, 5 hívás Louistól.
-Ajjj. Hagyjanak már élni.-nyögtem fel és kifeküdtem az ágyamon.
***
Csak egy eldugott helyet akartam keresni. Sétáltam, sétáltam a parkban, amikor megláttam Louis egyik haverját. Késő lett volna már futni, mikor észre vett, gyorsan ide sietett.
-Szia Sam.
-Szia Harry.-köszöntem.
-Minden rendben?-kérdezte.
-Jaj, légyszi ne gyertek mindig ezzel a kérdéssel.-forgattam meg a szemem.
-Oké.-mosolygott rám, majd kiszúrtam a többi haverját, és köztük Louist is.
-Bocsi, de most mennem kell.-siettem. Hallottam a többiek hangját, de nem érdekelt. Elkellett felejtenem Louist örökre...
***
-Zora dobjál már meg egy csokival.-kértem, majd a csoki majdnem levitte a fejem.
-Nem szó szerint értettem.-forgattam meg a szemem. Ekkor jött egy sms-em. Megint Louis írt.
"Beszéljünk" L.
Reméltem hogy ha beszélek vele akkor békén hagy, ezért visszaírtam senki.
"ok" S. 
-Zora gyere már le.-kiabált neki anya. Apa pedig bejött a konyhába egy borítékkal. Lassan lejött a nővérem is. Leült mellém, majd beszélni kezdtek a szüleink.
-Nos lányok. Mivel holnap után lesztek 20 évesek. Tudom hogy akkor kellene oda adni az ajándékotokat, de nem bírtunk várni apátokkal.-mosolygott anya, majd apa átadta a borítékot Zoranak. Gyorsan bontotta ki, majd amikor meglátta mi van benne elsikította magát.
-Megyünk Párizsba, megyünk Párizsba.-ordibált örömében.
-Juj de jó.-ültem a helyemen, majd a telefonomra néztem. Imádom Párizst, de most ez sem tett boldoggá.
-Köszönöm az ajándékot anya, apa.-köszöntem meg nekik, majd felmentem a szobámba. Kiültem az erkélyre és hallgatni kezdtem a kedvenc számom: zene..  Közben pedig megint megitattam az egereket. Próbáltam rájönni a dolgokra. Csak azon tudtam gondolkodni hogy miért ilyen nehéz a szerelem....?