5. fejezet.

Sziasztok! Nos itt a várva várt 5. fejezet. Sajnálom hogy ilyen későn, de tudjátok suli, és sajnos ezentúl a blogon, hétvégenként lesz új rész. Megpróbálom őket hamarabb hozni, ha tudom, de nem ígérek semmit. Köszönöm a komikat. Remélem kapok párat erre is. Öhhm több dolog nem is lenne. További jó tanulást, és szép napot! Jó olvasást. 

Ott álltam karbatett kézzel, és soroltam a szabályokat. Szegény már biztos fázhatott. Elég sötét volt kint.
-Megértetted?-néztem rá komolyan. Biztos hallotta, mert elvigyorodott. Hátra fordult, majd megláttam a kezében a melltartóm. A csudába is, elfelejtettem hogy ki vittem száradni. Kinyitottam az ajtót, majd kikaptam volna a kezéből, ha nem emeli a feje fölé. Lábujjhegyre ereszkedtem, de hiába volt, hisz ő is követte a példám, így nem értem el.
-Add ide.-néztem kérlelően. Megint nem válaszolt csak elvigyorodott.
***
Reggel kellemesen keltem, mivel este lesz edzés. Feltápászkodtam az ágyból, majd hirtelen beleléptem a maradék kukoricás tálba. Remek.-gondoltam magamban. Felkaptam, majd kivittem a konyhába.
-Jó reggelt.-köszöntem a reggeliző családomnak.
-Jó reggelt kislányom. Mi történt tegnap?-kezdett el kérdezősködni apum.
-Semmi extra. Louissal megnéztünk egy filmet, majd haza ment.-vontam meg a vállam.
-Haza ment? Akkor nem kisért haza?-döbbent le anya.
-Nem kellett, hisz a szobámban néztük meg a filmet.-mondtam, de bár ne tettem volna meg. Zora csak elnevette magát, de anyáék nem találták viccesnek.
-Nem történt semmi.-tettem szét a kezem.
-Persze.-morgott apa, majd beleharapott a kenyerébe. Nem értettem őket. Soha nem hazudtam még nekik, és tegnap este tényleg nem történt semmi. Mikor a szüleim egy kicsit lenyugodtak, visszamentem a szobámba. Ledőltem az ágyra majd becsuktam a szemem. Fájdalmasan nyögtem fel amikor meghallottam a telefonom pittyegését a párnám alól. Feloldottam a képernyőt és megpillantottam Louis nevét. A szám a földet súrolta. Az üzenetben ez állt:
-Jó reggelt drága. Remélem nem baj hogy leírtam a számod. Este találkozunk. L..-Nem is fogtam fel. Még mindig döbbenten írtam neki vissza.
-Jó reggelt. Nem vagyok drága. S.-válaszoltam. Vissza dobtam a telefont a párnám alá majd, visszadőltem. Nem tudom mit tervezek a mai napra, de este biztos voltam benne hogy számon kérem, hogy kitől tudta meg a számom. Fel álltam és kisétáltam a kicsi erkélyemre. Imádok itt lenni, szép a kilátás.
-Milyen szép vagy.-hallottam egy hangot. Nézelődtem egy kicsit, majd megláttam az illetőt. Na ki más lett volna mint Louis? Elmosolyodtam és visszamentem a szobámba. Mindig ott van ahol én. Megcéloztam a szekrényem és felöltöztem. Rendbe raktam egy kicsit a szobám majd leballagtam a földszintre.
-Kié ez a kutyus?-néztem Zora kezében lévő állatra.
-Új családtag.-mosolygott.
-Elég aranyos.-simogattam meg.
-De én most megyek.-vettem fel a cipőm. Megbeszéltem Rossal hogy találkozunk. Ő a legjobb fiú barátom. Imádom, mindent elmondhatok neki. Eltettem a telefonom és elindultam. Vittem a focilabdám is. Reméltem hogy Louis már elment. Egy kicsit focizunk majd, mikor oda értem a házhoz, becsöngettem, majd vigyorogva nyitotta ki.
-Ross.-öleltem meg.
*
Már 1 órája fociztunk. Közben a csapat felével is találkoztam. Jól telt eddig a nap. Elmeséltem Rossnak Louist, csak nevetett rajta.
-És te hogy állsz a lányokkal?-ültem mellé.
-Hát van kiszemelt, de nem tudom hogy ő mit érez irántam.-nevetett.
-Hajrá.-mosolyogtam.
-Eszünk egy fagyit?-kérdezte és rámutatott a fagyis bódéra.
-Felőlem.-rántottam meg a vállam és versenyeztünk ki ér oda hamarabb.
-Juj van csokis.-pattogtam ott mint egy óvodás. Kifizettük az édességet, és leültünk egy padra.
-Képzeld van egy új családtagunk.-jutott eszembe a kutyus.
-Tényleg? Mi a neve?-kérdezte.
-Nem tudom.-nevettem fel. Közben elég melegem lett. Miközben nyaltam a fagyim, megpillantottam két kislányt a játszótéren. Nagyon hasonlítottak egymásra, gondoltam ikrek. Szegény nem tudott felmászni a mászókára. Szó nélkül Ross kezébe nyomtam a fagyim, és oda rohantam segíteni nekik.
-Sziasztok.-mosolyogtam a két kislányra.
-Hogy hívnak titeket?-guggoltam eléjük.
-Phoebe és Daisy.-hallottam egy férfi hangot mögöttem. Ismertem ezt a hangot. Nem is rég hallottam. Reménykedve fordultam meg, hogy nem Ő áll mögöttem. Hát igazam lett. Csöndben néztem rá, majd megszólaltam.
-Louis, te mit keresel itt?-döbbentem le.
-Phoebe és Daisy az én húgom.-mosolyodott el.
-Komolyan? Hogy lehet két ilyen aranyos kislány, egy ilyen köcsög, perverznek a húga?-tettem csípőre a kezem.
-Azt hittem szexit akarsz mondani.-nevetett. Nem hittem volna hogy még ekkora egoista is. Közben segítettem Daisynek felmászni a mászókára.
-Egyébként megismételhetnénk a tegnap estét?-varázsolt el megint a szemével.
-Nem.-válaszoltam egyszerűen, ekkor Ross is oda jött. Viszont amikor megláttam nagyon haragos volt. Mellém sétált majd Louisra néztem, a szeme besötétült, keze ökölbe szorult.
-Öhhm fiúk, minden rendben?-kérdeztem meg kínosan. Louis hirtelen megfogta a kezem, majd magához húzott. Ellenkeztem, de be kell vallani hogy kicsit jól esett.
-Sam. Honnan ismered?-kérdezte hidegen. Kirántottam a kezem a kezei közül, majd válaszoltam.
-Ross, ő itt Louis. Louis, ő itt Ross a legjobb barátom.-cikázott a szemem köztük. A fiúk nem mondtak semmit. A szemükkel villámokat szórtak egymásra. Hirtelen Louis megfogta a karom és rángatni kezdett. Felszisszentem. Ross segíteni akart, de Louis ellökte, majd bevert neki egyet és rá nézett bosszúsan. Szólt a két húgának, akik utánunk jöttek.
-Ross, jól vagy?-kérdeztem kétségbeesetten. Nem válaszolt, csak bólintott egyet.
-Louis miért ráncigálsz?-kérdeztem a sírás határán. Nagyon megijedtem. Soha nem láttam még így Rosst nézni, se Louist. Ha nem lettem volna ott, akkor biztos megölik egymást, de mi a bajuk? Talán már ismerik egymást?
-Figyelj Sam. Nem bízhatsz benne. Kérlek.-nézett rám kétségbeesetten.
-Miért? Ismered? Most verted meg, és benne nem bízhatok?-ordibáltam vele.
-Nem mondhatom el.-hajtotta le a fejét.
-Köszönöm a nagy semmit.-futottam haza. Már nem értettem semmit. Idegesen csaptam be az ajtót, majd viharoztam fel a szobámba. Mi volt a bajuk a fiúknak? Nem értettem őket. "Nem bízhatsz benne." Louis szavai jártak az eszembe.
***
Itt az edzés ideje. Az eső esik. Hideg van, pocsolya és sár. Nagyon jó lesz így focizni. Még mindig a fiúk jártak a fejemben. Így aztán tudok majd edzeni. Gondolataim közepette pakoltam a cuccom.
-Mi van csajszi?-bökött oldalba Zora. Kifújtam a levegőt majd válaszoltam neki.
-Ahhj, semmi.-néztem a földet. Bevallom kicsit féltem már Louistól. Ki tudja mi történik, ha nem vagyok ott. Ha Rosst megverte, akkor velem mit fog csinálni?-gondoltam magamban, és még a gondolattól is kirázott a hideg. Végül megérkeztünk. Már mindenki ott volt. Szerencsére Louist még nem láttam. A lányok már át voltak öltözve. Mivel én rendes ruhában jöttem, bementem az öltözőbe átöltözni. Ledobtam a cuccom, és hallottam hogy csapódik az ajtó. Hirtelen megfordultam, majd lefagytam. Louis állt előttem.
-L-Louis, mit keresel itt?-dadogtam és hátrébb léptem. A szeme már nem volt olyan sötét, de még mindig nem tudtam hogy bízzak e benne.
-Sam, te félsz tőlem?-állt meg.
-N-nem.-hajtottam le a fejem. Hiába mutattam magam erősnek kívülről, de most nem sikerült, se belülről. Az egyik felem bízott benne, a másik félt. Lassan lépkedett közelebb. Potyogni kezdtek a könnyeim. Össze voltam zavarodva. Két kezét a csípőmre tette, majd megpuszilta a nyakam. Libabőrös lettem. Óvatosan csókolta le a sós cseppeket, majd duzzadt ajkaival súrolta a szám, és motyogott.
-Bízz bennem..-lihegett.
                                             
                                                (remélem megér pár komit, puszi♥)