Szeretném nektek bemutatni az új blogom! Nézzetek be bátran!
2014. augusztus 1., péntek
2014. április 20., vasárnap
17. fejezet
Sziasztok! Igen, igen és igen. Gondolom hogy most mit gondoltok. Tudom, hogy eltűntem, de történt pár személyes dolog, suli és stb. stb. értitek. Az az igazság, hogy ez tényleg nem mentség, és nem nagyon volt kedvem írni, de új erővel tértem vissza. Voltak olyan napjaim hogy már azon gondolkodtam, hogy befejezem a blogot, de nem akarom félbe hagyni! Már nagyon ti sem néztétek és visszajelzéseket sem kaptam, ezért gondoltam hogy kicsit pihentetem, de itt vagyok! Nem is hablatyolok többet, ha bővebb információkat szeretnél tudni akkor: katt Sajnos mostanában elég zsúfolt vagyok, ezért a részek lehet hétvégén, vasárnap-szombat, vagy esetleg pénteken fog jönni, de az is elő fog fordulni hogy csúszok! Ha esetleg közbe jön valami, akkor előre is bocsánat és szólok! További jó szünetet és kellemes húsvétot mindenkinek!
Nem is tudom miért sírtam igazán. Azért mert megbántam a veszekedésünket? Vagy a félelemtől? Netalántán hiányzott Louis védelme? Hosszasan szorítottam magamhoz és elgondolkoztam a mai délelőttön. Átment az agyam a cigin, a veszekedésünkön és az incidensemen azzal a visszataszító lánnyal. Nem volt valami könnyű nap, és még javában zajlik a délelőtt. Mélyen belélegeztem Louis illatát, majd elléptem mellőle. A földet pásztáztam és leültem az ágyra.
- Nos, mi történt az arcoddal? - kérdezte, de már nyugodtabban. Nem akartam neki elmondani, mert ha megtudja biztos ordibált volna megint. A tudta nélkül akartam megtudni, hogy ki lehet az a lány, és a vele lógó banda. Tanakodtam még egy kicsit, majd megint próbálkoztam a "megcsípett valami" szöveggel.
- Tényleg csak megcsípett valami. - néztem még mindig a padlót, és könyörögtem az istennek hogy elhiggye.
- Sam, ezt te sem gondoltad komolyan! Sírva rontottál be a szobába és az arcodat fogtad. Most tényleg elvárod hogy elhiggyem? - beszélt megint hangosabban.
- Csak zokogtam, és igen! - nevettem fel, hogy felvegyem az álcám, de hiába. Egy percre elgondolkodtam hogy tényleg ilyen gyenge lennék? Ez így nem lesz jó. Lassan felállt, majd közelebb jött és rátette a kezét az én kezemre, amivel pont az arcomat próbáltam takarni. Mikor éreztem hogy megpróbálja elhúzni, még jobban szorítottam.
- Sam! - szólt haragosan, és tudtam hogy ő nyert. Ellazítottam a kezem és engedtem hogy levegye az arcomról. Mire felnéztem volna rá, addigra megszólalt.
- Te verekedtél? - hallottam a döbbenetet a hangjában. El kellett mondanom neki, hisz nem lenne jobb ha a lánytól tudná meg, már az is ki fogja borítani ha megtudja hogy kivel "verekedtem".
- Igen. - böktem ki ezt az egy szavas választ, hisz utáltam ha veszekedünk.
- És mégis hogy? Kivel? Nagyon bántott? - tette fel a kérdéseket, majd elnevettem magam.
- Szerintem nem akarod tudni kivel. - álltam fel hirtelen a helyemről.
- De Sam, nagyon is tudni akarom. - kiabált megint. Esküszöm ilyenkor úgy fejbe csapnám. Ő kiabál, pedig nekem kéne. Elment, itt hagyott egyedül. Mégis mi mást csináltam volna, ha nem elmegyek sétálni? Itt ültem volna és nézek ki a fejemből? Szomorú voltam, mert Louis nem fogta fel, ennek az egésznek a súlyát. Kezdtem elveszíteni a türelmem.
- Te ne kiabáljál velem! Ki volt az aki itt hagyott egyedül a házban? Te sértődtél be! Rég nem kéne veszekednünk ezen a hülyeségen, ha tegnap el mondtad volna, hogy kik azok, de persze te vagy Louis Tomlinson, aki bármit megtehet. - emeltem fel a hangom és reménykedtem hogy nem hallják meg Louis családja hogy veszekedünk.
- Sam, nem érted meg hogy oka van annak, hogy nem mondom meg kik ők? Csak téged akarlak védeni, fogd már fel. - túrt bele a hajába, majd kifújta a levegőt.
- Nem, nem értem, ugyanis nem mondod meg hogy mitől védesz. Miért ártanának ők nekem? Hisz nem is ismernek és én sem tudok róluk semmit, attól eltekintve hogy elég ellenszenvesnek tűnnek. - nevettem fel nevetségesen. Louis megrázta a fejét, majd kiment az ajtón. Sietősen utána mentem.
- Tomlinson! Nem menekülhetsz el minden probléma elől. - siettem utána, de lassan már kocogtam, ugyanis hosszú lábaival egy lépése akkora volt, mint nekem kettő. Kinyitotta az ajtót, majd a szakadó esőbe elindult gyalog. Utána siettem és megragadtam a pólóját. Szembefordult velem és a szemembe nézett.
- Nem lenne egyszerűbb elmondanod és nem veszekedni? - puhítottam megint, de nem adta be a derekát.
- Sam, ezt nem lehet. Te is tudod, hogy bármilyen kérdésedre szívesen válaszolok, de ezt nem mondom el, vagy, talán majd idővel. - vacogott velem együtt. Utáltam hogy nem mondja el. Mikor érti már meg hogy bennem megbízhat? Nem fogom sokáig bírni ezt a titkolózást. Alig tudunk valamit egymásról és már ennyit veszekszünk. Talán elsiettük a dolgot?
- És most megint elmész? - kérdeztem hihetetlenül. Nagyon hideg volt, mellesleg sötétedett és esett az eső.
- El, de hamarosan jövök. - mosolyodott el és hála istennek a hangulata is megváltozott. Visszarohantam a házba, majd felkaptam a pulcsiját és ráparancsoltam hogy legalább azt vegye fel, hogy meg ne fázzon ebben a nyári záporban. Ma már másodjára áztam el az esőben. Felkaptam pár tiszta ruhát és átöltöztem.
Úgy döntöttem hogy felhívom anyát, de mivel hosszú csörgés után nem vette fel, így Zorat hívtam.
- Szia. - szólt bele hangosan a készülékbe, majd a szám formált egy "o" alakot a hirtelen hangos zaj miatt.
- Szia Zora. Hogy vagy? - dobtam le magam a székbe.
- Megvagyok. Unalmas az élet nélküled, nincs aki beleszóljon mindenbe és okoskodjon. - nevette le magát, és lényegében igaza volt. Mindig kijavítottam amikor valami hülyeséget beszélt, vagy rászóltam hogy pakoljon már össze.
- Haha, nekem is hiányzik az anyáskodás feletted, de azért jó itt is. Anya hogy-hogy nem vette fel a telefont? - kérdeztem, mert általában azonnal pattant, amikor a kicsi Sam hívta és rohant ha valami baj volt.
- Elmentek apával vacsorázni és itthon hagyták a telefonjukat hogy még véletlenül se zavarja őket senki. - tájékoztatott Zora. Örültem hogy végre kicsit kettesben lehetnek, hisz olyan sokat dolgoznak, ez már nekik is kijár.
- És Louis? - kérdezte kíváncsisággal. Tanakodtam hogy elmondjam-e hogy megint össze vesztünk, de inkább tereltem. - Jól van. Elment egyet levegőzni, nemsokára jön, és mond, a többi fiú? - érdeklődtem, mert tényleg érdekelt mi van a többiekkel, de legalább el is tereltem most Louist.
- Megvannak. Nem rég jöttem haza, ugyanis ők is haza mentek a családjukhoz. - csámcsogott a telefonba.
- Díjaznám ha csukott szájjal ennél Zora, és a lányokkal? - holnap találkozom velük, kivétel Ellievel mert ő nem ér rá, valami szülinapon lesz. - nevetett a telefonba. - Oké, akkor jó szórakozást holnapra, de én most megyek mert nemsokára vacsora. Szia és szeretlek. - köszöntem el, majd mielőtt bontottam volna a vonalat hallottam ahogy elneveti magát és ő is elköszön. Megnéztem az időt és meglepetten néztem ahogy egy órát fecsegtem a nővéremmel. Elhelyeztem a telefont a zsebemben és átsunnyogtam Louis szobájába, hogy már megjött-e, de csalódnom kellett. Kezdtem aggódni mi lehet vele. Persze feleslegesen hívtam, ugyanis ki volt kapcsolva. Kezdtem elveszíteni az értelmét hogy vele jöttem. Amióta itt vagyok, nem voltunk sehol, mármint a búvóhelyén kívül. Csak veszekedünk és ő utána elmegy órákra. Ennek nincs értelme. Lementem a konyhába és meglepetésemre az apja ült ott és egy újságot olvasott.
- Jó estét. - köszöntem és egy pohárba teát öntöttem, majd leültem vele szembe. - Szia Sam. - köszönt és letette az újságot az asztalra, majd beleivott a kávéjába. Kikerekedett szemmel néztem rá. Kávét, este? - Láttam azokat a nagy szemeket. - nevetett fel, amikor meglátta az arcomat. - Azért iszom most kávét, mert még este dolgoznom kell. - mosolyodott el. - Óó, az más. - nevettem el magam, de a vigyor lehervadt amikor megkérdezte hogy Louis hol van. Ez hihetetlen hogy megint hazudnom kell. - Elszaladt a boltba, mert kiégett a villanykörte a szobájában. - találtam ki valamit gyorsan.
- Értem, és mondd, mit tanulsz? - kérdezte. - Most nyár végén egyetemre megyek, ugyanis újságíró szeretnék lenni. - mosolyodtam el. - Hoppá. Egész jó, sok sikert. - mondta Louis apja, majd figyelmét megint az újságra szentelte. - Köszönöm. - örültem, majd belekortyoltam a teámba és fél fülemmel azt hallgattam hogy Louis mikor toppan már be. Csönd telepedett a konyhába. Azon gondolkodtam talán az apja szívesebben beszél Louisról, mint ő saját magáról.
- Ööö. - gondolkodtam. - Kérdezhetek valamit? - fordultam megint az apjához. - Persze. - mosolyodott el, majd letette az újságot és újra rám figyelt. Ó, az a Tomlinson mosoly. Már tudom honnan örökölte. - Lehet hogy nem illik, de megkérdezhetem hogy miben halt meg a felesége? - kérdeztem meg halkan. - Rákos volt. - hajtotta le a fejét. - Sajnálom. - éreztem együtt, bár nem tudtam milyen egy anyukát elveszíteni, vagy feleséget. - Akkor Louis ezért nem beszél róla, ugye? Nagyon fájhatott neki. - hajtottam le a fejem és örültem hogy ma beszélhettem az anyukájával. - Igen, sajnos nagyon megviselte, mára már jobban viseli, de régebben teljesen összeomlott. Belekeveredett balhékba és egy rossz társaságba. Teljesen irányíthatatlan lett. Mindennapos buli, cigi és volt hogy droghoz is nyúlt. - rázta meg a fejét Bob. Hihetetlen hogy így megnyílt nekem. Louisból lehet hogy egy örökké valóság lett volna, ha kihúzom belőle ezt a pár mondatot. - De mára már kiheverte. Segített neki az új suli és a foci. - mosolyodott el Louis apja. Már értettem hogy Louis miért nem akar beszélni a múltjáról. Nem fogom neki elmondani hogy tudom, mert az ő szájából akarom hallani, de akkor valószínű hogy az apja nem tudja hogy újra cigizik. Mindegy is, az biztos, hogy Louist többet nem piszkálom, csak várok és remélem hogy nem esik vissza abba az állapotba, amilyen volt. Louis még vacsorára sem ért vissza és örültem hogy Bob nem kérdezte hogy hol lehet a fia, mert már nem tudtam volna több hazugságot összehordani. Elköszöntem Clairtől és Louis apjától, majd sorban a lányoktól is. Idegesen baktattam be a szobába, ugyanis még mindig ki volt kapcsolva. Írtam neki egy sms-est hogyha méltóztat visszakapcsolni a telefonját, tudja hogy aggódom és hogy már másodjára állom a sarat miatta. Lekapcsoltam a lámpát és csalódottan feküdtem be az ágyba. Vajon hol lehet most? Mit csinál? Ugye nem azzal a bandával van? És igen, banda. Lehet hogy akikkel találkoztunk azok lennének? Ugye nem. Engem reggelire megesznek, de muszáj volt megtudnom hogy ők-e. Gondolataimat egy hangos ajtócsapódás zavarta meg. Felugrottam, annyira megijedtem. Várjunk, Louis. Lehet hogy ő jött. Felpattantam és siettem a szobájához. Kopogás nélkül rontottam be és tényleg ő volt. Örülnöm kellett volna, hogy este 23:27-re sikerült haza jönnie, de nem tudtam. Megígérte hogy nemsokára jön és szemet szúrt az a hatalmas lila folt a szeme körül.
- Veled mi történt? - léptem hozzá közelebb és vizsgáltam a sebet, amin alvadt vér is volt. - Semmi, Sam jól vagyok. - rázta meg a fejét. - Louis nézz már magadra. Fogod az oldalad és a szemed.. - halkultam el és óvatosan megérintettem, amire felszisszent. - Ezt mondtam, de te jól vagy és gondolom azt se óhajtod elmondani hogy hol voltál, vagy mi történt, ahogy általában szoktad. Elegem van hogy még az apádnak is hazudnom kell mert nem tudsz legalább egy telefont megemelni hogy hol vagy. Tudod te mennyit aggódtam? - emeltem fel a hangom, de próbáltam suttogva ordibálni, ami nem nagyon ment, ugyanis majd szétpukkadok az idegtől. - Ezt nem fogom sokáig bírni. Lehet hogy jobb lesz, ha hazamegyek. - jelentettem ki, majd hagytam és elhagytam a szobáját. Lehet hogy elhamarkodtuk? Szakítanunk kéne?
- Nos, mi történt az arcoddal? - kérdezte, de már nyugodtabban. Nem akartam neki elmondani, mert ha megtudja biztos ordibált volna megint. A tudta nélkül akartam megtudni, hogy ki lehet az a lány, és a vele lógó banda. Tanakodtam még egy kicsit, majd megint próbálkoztam a "megcsípett valami" szöveggel.
- Tényleg csak megcsípett valami. - néztem még mindig a padlót, és könyörögtem az istennek hogy elhiggye.
- Sam, ezt te sem gondoltad komolyan! Sírva rontottál be a szobába és az arcodat fogtad. Most tényleg elvárod hogy elhiggyem? - beszélt megint hangosabban.
- Csak zokogtam, és igen! - nevettem fel, hogy felvegyem az álcám, de hiába. Egy percre elgondolkodtam hogy tényleg ilyen gyenge lennék? Ez így nem lesz jó. Lassan felállt, majd közelebb jött és rátette a kezét az én kezemre, amivel pont az arcomat próbáltam takarni. Mikor éreztem hogy megpróbálja elhúzni, még jobban szorítottam.
- Sam! - szólt haragosan, és tudtam hogy ő nyert. Ellazítottam a kezem és engedtem hogy levegye az arcomról. Mire felnéztem volna rá, addigra megszólalt.
- Te verekedtél? - hallottam a döbbenetet a hangjában. El kellett mondanom neki, hisz nem lenne jobb ha a lánytól tudná meg, már az is ki fogja borítani ha megtudja hogy kivel "verekedtem".
- Igen. - böktem ki ezt az egy szavas választ, hisz utáltam ha veszekedünk.
- És mégis hogy? Kivel? Nagyon bántott? - tette fel a kérdéseket, majd elnevettem magam.
- Szerintem nem akarod tudni kivel. - álltam fel hirtelen a helyemről.
- De Sam, nagyon is tudni akarom. - kiabált megint. Esküszöm ilyenkor úgy fejbe csapnám. Ő kiabál, pedig nekem kéne. Elment, itt hagyott egyedül. Mégis mi mást csináltam volna, ha nem elmegyek sétálni? Itt ültem volna és nézek ki a fejemből? Szomorú voltam, mert Louis nem fogta fel, ennek az egésznek a súlyát. Kezdtem elveszíteni a türelmem.
- Te ne kiabáljál velem! Ki volt az aki itt hagyott egyedül a házban? Te sértődtél be! Rég nem kéne veszekednünk ezen a hülyeségen, ha tegnap el mondtad volna, hogy kik azok, de persze te vagy Louis Tomlinson, aki bármit megtehet. - emeltem fel a hangom és reménykedtem hogy nem hallják meg Louis családja hogy veszekedünk.
- Sam, nem érted meg hogy oka van annak, hogy nem mondom meg kik ők? Csak téged akarlak védeni, fogd már fel. - túrt bele a hajába, majd kifújta a levegőt.
- Nem, nem értem, ugyanis nem mondod meg hogy mitől védesz. Miért ártanának ők nekem? Hisz nem is ismernek és én sem tudok róluk semmit, attól eltekintve hogy elég ellenszenvesnek tűnnek. - nevettem fel nevetségesen. Louis megrázta a fejét, majd kiment az ajtón. Sietősen utána mentem.
- Tomlinson! Nem menekülhetsz el minden probléma elől. - siettem utána, de lassan már kocogtam, ugyanis hosszú lábaival egy lépése akkora volt, mint nekem kettő. Kinyitotta az ajtót, majd a szakadó esőbe elindult gyalog. Utána siettem és megragadtam a pólóját. Szembefordult velem és a szemembe nézett.
- Nem lenne egyszerűbb elmondanod és nem veszekedni? - puhítottam megint, de nem adta be a derekát.
- Sam, ezt nem lehet. Te is tudod, hogy bármilyen kérdésedre szívesen válaszolok, de ezt nem mondom el, vagy, talán majd idővel. - vacogott velem együtt. Utáltam hogy nem mondja el. Mikor érti már meg hogy bennem megbízhat? Nem fogom sokáig bírni ezt a titkolózást. Alig tudunk valamit egymásról és már ennyit veszekszünk. Talán elsiettük a dolgot?
- És most megint elmész? - kérdeztem hihetetlenül. Nagyon hideg volt, mellesleg sötétedett és esett az eső.
- El, de hamarosan jövök. - mosolyodott el és hála istennek a hangulata is megváltozott. Visszarohantam a házba, majd felkaptam a pulcsiját és ráparancsoltam hogy legalább azt vegye fel, hogy meg ne fázzon ebben a nyári záporban. Ma már másodjára áztam el az esőben. Felkaptam pár tiszta ruhát és átöltöztem.
Úgy döntöttem hogy felhívom anyát, de mivel hosszú csörgés után nem vette fel, így Zorat hívtam.
- Szia. - szólt bele hangosan a készülékbe, majd a szám formált egy "o" alakot a hirtelen hangos zaj miatt.
- Szia Zora. Hogy vagy? - dobtam le magam a székbe.
- Megvagyok. Unalmas az élet nélküled, nincs aki beleszóljon mindenbe és okoskodjon. - nevette le magát, és lényegében igaza volt. Mindig kijavítottam amikor valami hülyeséget beszélt, vagy rászóltam hogy pakoljon már össze.
- Haha, nekem is hiányzik az anyáskodás feletted, de azért jó itt is. Anya hogy-hogy nem vette fel a telefont? - kérdeztem, mert általában azonnal pattant, amikor a kicsi Sam hívta és rohant ha valami baj volt.
- Elmentek apával vacsorázni és itthon hagyták a telefonjukat hogy még véletlenül se zavarja őket senki. - tájékoztatott Zora. Örültem hogy végre kicsit kettesben lehetnek, hisz olyan sokat dolgoznak, ez már nekik is kijár.
- És Louis? - kérdezte kíváncsisággal. Tanakodtam hogy elmondjam-e hogy megint össze vesztünk, de inkább tereltem. - Jól van. Elment egyet levegőzni, nemsokára jön, és mond, a többi fiú? - érdeklődtem, mert tényleg érdekelt mi van a többiekkel, de legalább el is tereltem most Louist.
- Megvannak. Nem rég jöttem haza, ugyanis ők is haza mentek a családjukhoz. - csámcsogott a telefonba.
- Díjaznám ha csukott szájjal ennél Zora, és a lányokkal? - holnap találkozom velük, kivétel Ellievel mert ő nem ér rá, valami szülinapon lesz. - nevetett a telefonba. - Oké, akkor jó szórakozást holnapra, de én most megyek mert nemsokára vacsora. Szia és szeretlek. - köszöntem el, majd mielőtt bontottam volna a vonalat hallottam ahogy elneveti magát és ő is elköszön. Megnéztem az időt és meglepetten néztem ahogy egy órát fecsegtem a nővéremmel. Elhelyeztem a telefont a zsebemben és átsunnyogtam Louis szobájába, hogy már megjött-e, de csalódnom kellett. Kezdtem aggódni mi lehet vele. Persze feleslegesen hívtam, ugyanis ki volt kapcsolva. Kezdtem elveszíteni az értelmét hogy vele jöttem. Amióta itt vagyok, nem voltunk sehol, mármint a búvóhelyén kívül. Csak veszekedünk és ő utána elmegy órákra. Ennek nincs értelme. Lementem a konyhába és meglepetésemre az apja ült ott és egy újságot olvasott.
- Jó estét. - köszöntem és egy pohárba teát öntöttem, majd leültem vele szembe. - Szia Sam. - köszönt és letette az újságot az asztalra, majd beleivott a kávéjába. Kikerekedett szemmel néztem rá. Kávét, este? - Láttam azokat a nagy szemeket. - nevetett fel, amikor meglátta az arcomat. - Azért iszom most kávét, mert még este dolgoznom kell. - mosolyodott el. - Óó, az más. - nevettem el magam, de a vigyor lehervadt amikor megkérdezte hogy Louis hol van. Ez hihetetlen hogy megint hazudnom kell. - Elszaladt a boltba, mert kiégett a villanykörte a szobájában. - találtam ki valamit gyorsan.
- Értem, és mondd, mit tanulsz? - kérdezte. - Most nyár végén egyetemre megyek, ugyanis újságíró szeretnék lenni. - mosolyodtam el. - Hoppá. Egész jó, sok sikert. - mondta Louis apja, majd figyelmét megint az újságra szentelte. - Köszönöm. - örültem, majd belekortyoltam a teámba és fél fülemmel azt hallgattam hogy Louis mikor toppan már be. Csönd telepedett a konyhába. Azon gondolkodtam talán az apja szívesebben beszél Louisról, mint ő saját magáról.
- Ööö. - gondolkodtam. - Kérdezhetek valamit? - fordultam megint az apjához. - Persze. - mosolyodott el, majd letette az újságot és újra rám figyelt. Ó, az a Tomlinson mosoly. Már tudom honnan örökölte. - Lehet hogy nem illik, de megkérdezhetem hogy miben halt meg a felesége? - kérdeztem meg halkan. - Rákos volt. - hajtotta le a fejét. - Sajnálom. - éreztem együtt, bár nem tudtam milyen egy anyukát elveszíteni, vagy feleséget. - Akkor Louis ezért nem beszél róla, ugye? Nagyon fájhatott neki. - hajtottam le a fejem és örültem hogy ma beszélhettem az anyukájával. - Igen, sajnos nagyon megviselte, mára már jobban viseli, de régebben teljesen összeomlott. Belekeveredett balhékba és egy rossz társaságba. Teljesen irányíthatatlan lett. Mindennapos buli, cigi és volt hogy droghoz is nyúlt. - rázta meg a fejét Bob. Hihetetlen hogy így megnyílt nekem. Louisból lehet hogy egy örökké valóság lett volna, ha kihúzom belőle ezt a pár mondatot. - De mára már kiheverte. Segített neki az új suli és a foci. - mosolyodott el Louis apja. Már értettem hogy Louis miért nem akar beszélni a múltjáról. Nem fogom neki elmondani hogy tudom, mert az ő szájából akarom hallani, de akkor valószínű hogy az apja nem tudja hogy újra cigizik. Mindegy is, az biztos, hogy Louist többet nem piszkálom, csak várok és remélem hogy nem esik vissza abba az állapotba, amilyen volt. Louis még vacsorára sem ért vissza és örültem hogy Bob nem kérdezte hogy hol lehet a fia, mert már nem tudtam volna több hazugságot összehordani. Elköszöntem Clairtől és Louis apjától, majd sorban a lányoktól is. Idegesen baktattam be a szobába, ugyanis még mindig ki volt kapcsolva. Írtam neki egy sms-est hogyha méltóztat visszakapcsolni a telefonját, tudja hogy aggódom és hogy már másodjára állom a sarat miatta. Lekapcsoltam a lámpát és csalódottan feküdtem be az ágyba. Vajon hol lehet most? Mit csinál? Ugye nem azzal a bandával van? És igen, banda. Lehet hogy akikkel találkoztunk azok lennének? Ugye nem. Engem reggelire megesznek, de muszáj volt megtudnom hogy ők-e. Gondolataimat egy hangos ajtócsapódás zavarta meg. Felugrottam, annyira megijedtem. Várjunk, Louis. Lehet hogy ő jött. Felpattantam és siettem a szobájához. Kopogás nélkül rontottam be és tényleg ő volt. Örülnöm kellett volna, hogy este 23:27-re sikerült haza jönnie, de nem tudtam. Megígérte hogy nemsokára jön és szemet szúrt az a hatalmas lila folt a szeme körül.
- Veled mi történt? - léptem hozzá közelebb és vizsgáltam a sebet, amin alvadt vér is volt. - Semmi, Sam jól vagyok. - rázta meg a fejét. - Louis nézz már magadra. Fogod az oldalad és a szemed.. - halkultam el és óvatosan megérintettem, amire felszisszent. - Ezt mondtam, de te jól vagy és gondolom azt se óhajtod elmondani hogy hol voltál, vagy mi történt, ahogy általában szoktad. Elegem van hogy még az apádnak is hazudnom kell mert nem tudsz legalább egy telefont megemelni hogy hol vagy. Tudod te mennyit aggódtam? - emeltem fel a hangom, de próbáltam suttogva ordibálni, ami nem nagyon ment, ugyanis majd szétpukkadok az idegtől. - Ezt nem fogom sokáig bírni. Lehet hogy jobb lesz, ha hazamegyek. - jelentettem ki, majd hagytam és elhagytam a szobáját. Lehet hogy elhamarkodtuk? Szakítanunk kéne?
2014. február 7., péntek
16. fejezet
Sziasztok! Meghoztam az új részt! Köszönöm szépen a komikat és mindent! Örültem hogy páran jeleztétek hogy tetszik a blog, és azért páran kérdeztétek is, hogy mikor lesz új rész! Nyugodtan írd le a véleményed, hideget és meleget is! További szép napot és hétvégét!
-Te mióta cigizel?-fontam össze a karom a mellem alatt, majd rám tekintett. Kémlelően nézte a fejem. Kíváncsi volt, hogy mit szólok. Idegtépően húzta az agyam, meg sem mukkant.
-Hahóó, figyelsz te rám?-lóbáltam a kezem a szeme előtt.-Már régóta.-fújta ki a maradék füstöt és elnyomta a csikket a hamutartóba.-A fiúk ezt tudják?-húztam fel a szemöldököm. Furcsa volt, hisz legjobb barátok. Louis akkor nem cigizett amikor ott voltak barátai. Hosszasan nézett le a földre.
-Oo-ennyi jött ki a számon.-Szóval nem tudják, igaz? Én sem tudom meg, ha nem jövök veled, ugye? Ott egyszer sem cigiztél, mert nem akartad hogy ki tudódjon, de itt rendszeresen rá gyújthatsz hisz itt nincsenek itt a fiúk. Azt hitted hogy nem jövök rá?-soroltam a dolgokat.
Nem az fájt, hogy szívja, hanem hogy nem mondta el. Mégis milyen kapcsolat ez? Az ég hirtelen dörgött egyet, én pedig összerezzentem. Az eső pillanatokon belül kezdett esni és csak néztük egymást. Louis megrázta a fejét, majd rám mosolygott.
-Menjünk be.-karolt át hátulról és beléptünk a meleg házba. Egyébként, még mindig nem akarod elmondani hogy kik voltak azok tegnap?-túrtam bele a hajamba. Ideges lett és fújtatott.
-Emlék. Rossz emlék.-rázta meg a fejét és kiviharzott az ajtón az esőbe. Utána futottam.
-Tomlinson, ne fuss el minden elől.-kiabáltam neki. Megállt. Ökölbe szorította kezét, majd felém fordult.-Nem tudsz te semmit.-sóhajtott.-Ezért mond el.-kértem. Olyan félelmetes volt. Az én kis testem, az ő nagy testéhez. Féltem. Határozottan lépett hozzám közelebb, de én hátráltam. Olyan félelmetes volt. Erei látszódtak a nyakán, szeme elsötétült. Ráült a motorra, majd elhajtott. Csak meredtem a bukósisakra, ami a földön hevert. Miért nem akarja elárulni? Miért? Lehet hogy halasztanom kéne ha ennyire felizgatja a múlt, de ha törik, ha szakad, akkor is kiszedem belőle. Fájdalmasan mentem vissza a házba. Kicsit megrémisztett hogy egyedül voltam, főleg ilyen időben. Felrohantam az emeletre, hogy átvegyem a vizes cuccom, majd elpakoltam a konyhában magunk után. Az ablakhoz álltam, majd tárcsázni kezdtem Louist. Tudnom kellett hogy jól van. Vizes az út, rajta pedig nincs sisak, csak remélni tudtam, hogy nem csinál valami hülyeséget. 4-szer hívtam, és 4-szer nyomta ki. Megforgattam a szemem, majd inkább hívni kezdtem Zorat. Valakinek muszáj volt elmesélnem a dolgokat, és érdekelt hogy, hogy van.
-Szia.-szóltam bele a telefonba.-Sam, hogy vagy? Mizujs? Minden rendben?-beszélt vidáman a nővérem.-Igen, minden rendben.-hazudtam, de hiába.-Mi a baj?-kérdezte Zora. Túl jól ismer.-Összevesztünk.-ültem fel a konyhapultra.
-Úristen, itt lenne egy remek lehetőség hogy együtt legyetek, erre elcseszed.-halkult el. Mi az hogy elcseszem? Nem én vagyok az, aki hazudik.
-Nem is é..-vágott bele a szavamba.-Sam. Ne hülyéskedj, te is tudod hogy milyen makacs és önfejű szoktál lenni. Béküljetek ki és élvezzétek a hetet.
-Utálom hogy ennyire ismersz.-nevettem fel a telefonba keserűen, hisz Zora nem tudja a pontos okot, hogy miért vesztünk össze. Most könnyű volt neki mondani a valóságot, hogy milyen meg gondolatlan és hülye vagyok néha, de ha tudná hogy mik vannak itt, vagyis kik, nem hinne nekem. Még beszéltünk kb. 1 órát teljesen értelmetlen dolgokról, majd elbúcsúztunk és megbeszéltük hogy holnap is beszélünk. Nem is vettem észre hogy Clair már megjött, szorgosan pakolgatott.
-Louis hol van?-pakolt a hűtőbe közben.-Elment nekem csokit venni, ugyanis nem találtunk.-füllentettem. Mesésen hangzott volna, hogy összevesztem Louissal, méghozzá azért mert tegnap egy rakás idióta "támadt" meg, és falt fel majdnem, de nem képes elmondani kik azok. Clair csak elmosolyodott válaszként, majd felkaptam a kabátom és elmentem. Louis még mindig nem adott magáról életjelet, ezért inkább elmentem sétálni. Elég hideg volt, a kezem behúztam a kabát ujjába és úgy sétálgattam. Egyszer csak ki lyukadtam egy temető mellett. Vajon itt lehet Louis anyukája? Hezitálva léptem be, majd keresni kezdtem a nevet. Kicsit ijesztő volt, mert nem szerettem temetőben lenni. Hosszas keresés után megtaláltam. Csak álltam, mint egy darab fa. Gyönyörű, virágokkal díszített sír volt. Leültem mellé, majd tépkedni kezdtem a fűcsomókat.
-Tudja.-kezdtem bele.-Mesés fia van és lányai. Ennél gyönyörűbb gyerekeket nem is láthattam volna, sajnálom hogy itt kellet hagynia őket. Biztos nagyszerű anyuka lehetett. Igazság szerint beleszerettem Louisba, mindenébe, de aggódom. Aggódom, hogy nem mond el valamit és belekeveredik valamibe. Kívülről egy rossz, felvágós embernek, de belülről kedves és igenis szerethető ember. Hogy tudja, én mindig ott leszek a fiának.-mosolyodtam el, majd a temetőn túli réten szedtem pár virágot és ráhelyeztem. Fellélegezve távoztam, majd belebotlottam egy nem kívánatos személybe.
-Nocsak, nocsak szőkeség.-nevetett fel, majd közelebb lépett hozzám.-Ne hívj így.-beszéltem halkan. Próbáltam leplezni ijedtségem.
-Hát a kutyádat hol hagytad?-kérdezte játszadozva. Éreztem hogy mást akar. Ökölbe szorítottam a kezem. Ideges lettem.
-Ne merészeld így hívni.-ugrottam neki és meglöktem. A lendülettől egyet hátra lépett, de amikor visszanyerte egyensúlyát, hirtelen a keze az arcomon landolt. Megijedtem, majd futni kezdtem. A kezem az arcomon pihen, ahova az ütést kaptam, a könnyeim patakokban folyt. Nem is azért mert fájt, hanem azért mert féltem. Pillanatokon belül visszaértem a házba. Sietősen kapkodtam le magamról a ruhákat és arcomat takarva siettem fel a szobába. Szó szerint berontottam a "szobámba", majd meglepetésemre Louis ült az ágyon.
-Hol voltál?-vont kérdőre, halál nyugodtan, az ágyon ülve.-Mi az, hogy hol voltam? Te hol voltál? Hova mentél?-kiabáltam, majd elképedt. Hirtelen pattant fel az ágyról, majd az arcomat kémlelte, ahova az ütést kaptam.
-Mi történt az arcoddal?-kérdezte idegesen.-Semmi, semmi, csak megcsípett valami.-hadartam gyorsan, majd a kezemet ráhelyeztem és felszisszentem a fájdalomtól. Óvatosan lefejtette a kezeim az arcomról, majd óvatosan simogatni kezdte. A könnyeim potyogni kezdtek, majd megöleltem Louist. Nem is tudom miért sírtam igazán. Azért mert megbántam a veszekedésünket? Vagy a félelemtől? Netalántán azért mert hiányzott Louis védelme?..
-Oo-ennyi jött ki a számon.-Szóval nem tudják, igaz? Én sem tudom meg, ha nem jövök veled, ugye? Ott egyszer sem cigiztél, mert nem akartad hogy ki tudódjon, de itt rendszeresen rá gyújthatsz hisz itt nincsenek itt a fiúk. Azt hitted hogy nem jövök rá?-soroltam a dolgokat.
Nem az fájt, hogy szívja, hanem hogy nem mondta el. Mégis milyen kapcsolat ez? Az ég hirtelen dörgött egyet, én pedig összerezzentem. Az eső pillanatokon belül kezdett esni és csak néztük egymást. Louis megrázta a fejét, majd rám mosolygott.
-Menjünk be.-karolt át hátulról és beléptünk a meleg házba. Egyébként, még mindig nem akarod elmondani hogy kik voltak azok tegnap?-túrtam bele a hajamba. Ideges lett és fújtatott.
-Emlék. Rossz emlék.-rázta meg a fejét és kiviharzott az ajtón az esőbe. Utána futottam.
-Tomlinson, ne fuss el minden elől.-kiabáltam neki. Megállt. Ökölbe szorította kezét, majd felém fordult.-Nem tudsz te semmit.-sóhajtott.-Ezért mond el.-kértem. Olyan félelmetes volt. Az én kis testem, az ő nagy testéhez. Féltem. Határozottan lépett hozzám közelebb, de én hátráltam. Olyan félelmetes volt. Erei látszódtak a nyakán, szeme elsötétült. Ráült a motorra, majd elhajtott. Csak meredtem a bukósisakra, ami a földön hevert. Miért nem akarja elárulni? Miért? Lehet hogy halasztanom kéne ha ennyire felizgatja a múlt, de ha törik, ha szakad, akkor is kiszedem belőle. Fájdalmasan mentem vissza a házba. Kicsit megrémisztett hogy egyedül voltam, főleg ilyen időben. Felrohantam az emeletre, hogy átvegyem a vizes cuccom, majd elpakoltam a konyhában magunk után. Az ablakhoz álltam, majd tárcsázni kezdtem Louist. Tudnom kellett hogy jól van. Vizes az út, rajta pedig nincs sisak, csak remélni tudtam, hogy nem csinál valami hülyeséget. 4-szer hívtam, és 4-szer nyomta ki. Megforgattam a szemem, majd inkább hívni kezdtem Zorat. Valakinek muszáj volt elmesélnem a dolgokat, és érdekelt hogy, hogy van.
-Szia.-szóltam bele a telefonba.-Sam, hogy vagy? Mizujs? Minden rendben?-beszélt vidáman a nővérem.-Igen, minden rendben.-hazudtam, de hiába.-Mi a baj?-kérdezte Zora. Túl jól ismer.-Összevesztünk.-ültem fel a konyhapultra.
-Úristen, itt lenne egy remek lehetőség hogy együtt legyetek, erre elcseszed.-halkult el. Mi az hogy elcseszem? Nem én vagyok az, aki hazudik.
-Nem is é..-vágott bele a szavamba.-Sam. Ne hülyéskedj, te is tudod hogy milyen makacs és önfejű szoktál lenni. Béküljetek ki és élvezzétek a hetet.
-Utálom hogy ennyire ismersz.-nevettem fel a telefonba keserűen, hisz Zora nem tudja a pontos okot, hogy miért vesztünk össze. Most könnyű volt neki mondani a valóságot, hogy milyen meg gondolatlan és hülye vagyok néha, de ha tudná hogy mik vannak itt, vagyis kik, nem hinne nekem. Még beszéltünk kb. 1 órát teljesen értelmetlen dolgokról, majd elbúcsúztunk és megbeszéltük hogy holnap is beszélünk. Nem is vettem észre hogy Clair már megjött, szorgosan pakolgatott.
-Louis hol van?-pakolt a hűtőbe közben.-Elment nekem csokit venni, ugyanis nem találtunk.-füllentettem. Mesésen hangzott volna, hogy összevesztem Louissal, méghozzá azért mert tegnap egy rakás idióta "támadt" meg, és falt fel majdnem, de nem képes elmondani kik azok. Clair csak elmosolyodott válaszként, majd felkaptam a kabátom és elmentem. Louis még mindig nem adott magáról életjelet, ezért inkább elmentem sétálni. Elég hideg volt, a kezem behúztam a kabát ujjába és úgy sétálgattam. Egyszer csak ki lyukadtam egy temető mellett. Vajon itt lehet Louis anyukája? Hezitálva léptem be, majd keresni kezdtem a nevet. Kicsit ijesztő volt, mert nem szerettem temetőben lenni. Hosszas keresés után megtaláltam. Csak álltam, mint egy darab fa. Gyönyörű, virágokkal díszített sír volt. Leültem mellé, majd tépkedni kezdtem a fűcsomókat.
-Tudja.-kezdtem bele.-Mesés fia van és lányai. Ennél gyönyörűbb gyerekeket nem is láthattam volna, sajnálom hogy itt kellet hagynia őket. Biztos nagyszerű anyuka lehetett. Igazság szerint beleszerettem Louisba, mindenébe, de aggódom. Aggódom, hogy nem mond el valamit és belekeveredik valamibe. Kívülről egy rossz, felvágós embernek, de belülről kedves és igenis szerethető ember. Hogy tudja, én mindig ott leszek a fiának.-mosolyodtam el, majd a temetőn túli réten szedtem pár virágot és ráhelyeztem. Fellélegezve távoztam, majd belebotlottam egy nem kívánatos személybe.
-Nocsak, nocsak szőkeség.-nevetett fel, majd közelebb lépett hozzám.-Ne hívj így.-beszéltem halkan. Próbáltam leplezni ijedtségem.
-Hát a kutyádat hol hagytad?-kérdezte játszadozva. Éreztem hogy mást akar. Ökölbe szorítottam a kezem. Ideges lettem.
-Ne merészeld így hívni.-ugrottam neki és meglöktem. A lendülettől egyet hátra lépett, de amikor visszanyerte egyensúlyát, hirtelen a keze az arcomon landolt. Megijedtem, majd futni kezdtem. A kezem az arcomon pihen, ahova az ütést kaptam, a könnyeim patakokban folyt. Nem is azért mert fájt, hanem azért mert féltem. Pillanatokon belül visszaértem a házba. Sietősen kapkodtam le magamról a ruhákat és arcomat takarva siettem fel a szobába. Szó szerint berontottam a "szobámba", majd meglepetésemre Louis ült az ágyon.
-Mi történt az arcoddal?-kérdezte idegesen.-Semmi, semmi, csak megcsípett valami.-hadartam gyorsan, majd a kezemet ráhelyeztem és felszisszentem a fájdalomtól. Óvatosan lefejtette a kezeim az arcomról, majd óvatosan simogatni kezdte. A könnyeim potyogni kezdtek, majd megöleltem Louist. Nem is tudom miért sírtam igazán. Azért mert megbántam a veszekedésünket? Vagy a félelemtől? Netalántán azért mert hiányzott Louis védelme?..
2014. január 20., hétfő
15. fejezet.
Sziasztok! Tudom, most szerintem sokatoknak ott a kérdőjel a fejében, hogy, hogy-hogy ilyen hamar hozott részt? Hát, ezt egy meglepetés résznek szántam! Mostanában nem volt sok időm írni, késtem stb.. De most volt időm és úgy gondoltam hogy megleplek titeket! Hosszúra írtam és szerintem mostantól ilyet fogtok kapni! Remélem mindenkinek jó lesz a félévije, remélem jól vagytok és jó olvasást!
-Nem vagy egyedül.-súgtam. Louis összességében egy kemény srác, de belülről nem igazán. Bántja hogy meghalt az anyukája, amit én nem tudom hogy milyen érzés, de nem lehet jó. Próbálja magát erősnek mutatni, ami valljuk be, nagyon jól megy, de engem nem ver át. Úgy látszik érdemes lesz megismernem, legalább is ha nem megy ez a kapcsolat, már ha ez már kapcsolat, akkor szereztem egy új barátot. Szerencsére Rossal azóta nem találkoztam, amióta próbált megerőszakolni. Szerintem életemben ő benne csalódtam legjobban. Nem tudom mi lenne ha megint meglátnám. Talán összeroppanok, vagy nem tudom, de az biztos hogy mély sebet hagyott a szívemben és a lelkemben. Eltart majd egy darabig hogy beforrjon, de Louissal könnyebb lesz felejtenem. Vele úgy érzem hogy önmagam lehetek. Minden hülyeségemet elnézi, és úgy védelmez mint egy anyafarkas a kölykét. Igen, nos úgy látszik beleszerettem. Óvatosan felnéztem rá, majd egy féloldalas mosollyal jutalmazta.
-Mit csinálunk ma?-érdeklődtem és körülnéztem a garázsban.
-Hát mivel apa csak este jön haza, így este tudlak bemutatni, de van egy ötletem.-csillant fel a szeme.-Ugye nem félsz a motorokon?-kérdezte és kutatni kezdett.
-Én? Dehogy.-legyintettem. Úristen. Motorozni akar? Szép volt, meg minden, de még nem ültem ilyenen. Sőt.
-Sam, rosszul hazudsz.-nevetett fel, és a kezembe nyomott egy bukósisakot. Az övét felvette, majd kitolta a motort a garázsból. Meghökkenve néztem és követtem. Hirtelen kivette a kezemből, majd a fejemre tette. Keze hozzáért államhoz és becsatolta. Égtem.
Szemrebbenés nélkül követtem. Felült a motorra, én pedig mögé. Lábaimat elhelyeztem, és összefontam karjaimat a hasán. Beszívtam tökéletes illatát és elhessegettem minden félelmem, majd egy mosolyt varázsoltam arcomra.
-Készen állsz S.?-nézett hátra vigyorogva.-És te L.?-vigyorogtam vissza rá.-Ohohohó.-nevetett és beindította a motort. Olyan volt minthogyha repülnék. Folyamatosan hagytuk el a házak sorait. Óvatosan a hátára döntöttem fejem és úgy néztem a fákat. Becsuktam a szemem és csak élveztem a pillanatot.
*
Éreztem ahogy lassulni kezdünk ezért kinyitottam a szemeim és kiegyenesedtem. Egy erdőben voltunk. Leparkolt, majd levette a sisakot.
-Ez gyönyörű.-néztem körül és levettem a sisakot.
-Gyere.-biccentett a fejével.-Ö és a motor?-mutattam a járműre.
-A lélek sem jár erre.-nevetett. Meghúztam a vállam és utána mentem. Csak sétáltunk egymás mellett. Szerettem volna ha mesél kicsit az anyukájáról, de inkább nem erőltettem a kérdést. Hosszú séta után leültünk egy fatörzsre.
-Olyan szép ez a hely. Ide jártál iskolába is?-kérdeztem.
-Szerintem is, imádom. Itt nőttem fel. Ha szomorú voltam mindig ide jöttem.-mosolyodott el. Oh, várjunk. Akkor én vagyok az egyetlen akit ide hozott?
-Szóval. Ez itt a "nyugalmi fészked" és csak engem hoztál ide eddig?-csillant fel a szemem.
-Hát ha lehet annak nevezni és igen. Te vagy itt az első.-nevetett.
-Hát ez igazán megtisztelő.-mosolyodtam el és megsimogattam az arcát.-Még az anyukád sem tudott erről a helyről?-néztem a földet. Vártam a bosszús reakciót, de csak sóhajtott egyet.
-Nem. Sajnos nem.-rázta meg a fejét.-De csak ne hogy te kérdezz.-Szóval nyitott vagy a szex témánál?-vigyorgott rám. Olyan volt minthogyha hirtelen elillant volna a rossz kedve és elővette a játékos fiút. Közben eszembe jutott az álmom. Akaratlanul is elnevettem magam, de nem tudtam mit mondjak neki. Elvörösödtem.
-Szóval nem.-játszott.-Láttál már giliszta szexet?-várta a reakcióm.
-Louis. Muszáj ezt? Muszáj ilyen hangosan? Nem, nem vagyok nyitott.-nevettem.-De ahogy látom, te igen.-húztam fel a szemöldököm.
-Én mindenre.-húzta ki magát.-Kis egoista.-vádoltam meg.
-Volt már barátod?-terelte a témát. Közelebb húzódtam hozzá, majd ajkaimat közelebb vittem az övéhez.
-Nem.-leheltem. Éreztem az izzást. Jó volt kitolni Louissal. Nevetgélve sétáltunk tovább, majd rájöttem hogy mind végig egy kisebb hegyoldalon voltunk, ami mellett egy patak volt. Óvatosan a lepillantottunk. A patak mentén 5 srác és 3 lány sétált, köztük volt még 1 kutya. Meglepődve figyeltem ahogy vihogva, és a kezükben lévő sörös, vagy boros üvegekkel mászkáltak, másik kezükben pedig a cigit szívták. Nagyon nem tartoztak az én világomba, ettől kirázott a hideg is. Louisra pillantottam, aki sötét szemekkel pillantotta a csoportot. Az egyik felnézett, majd Louis kitört.
-Azonnal el kell innen mennünk.-kapta el a karom és ráncigálni kezdett. Nem értettem semmit. Mégis miért? Meghátrált volna tőlük? Vagy ismerte őket?
-Miért?-kaptam ki a kezem a kezei közül. Lüktetett az egész karom. Lepillantottam rá, és megláttam egy lila kis foltot az alkaromon. Louisra pillantottam, aki szemében a fájdalmat és megbánást, egyben a félelmet és védelmezést láttam.
-Sam. Nem mondhatom el, csak kérlek gyere.-könyörgött már majdnem, amikor beadtam a derekam és elviharoztam. Mire leértünk a hegy lábához, a "csapat" már ott volt. Éreztem hogy valami nem stimmel. Louis védelmezően a háta mögé lökött, majd az egyik fiúra nézett.
-Louis, te mit keresel itt?-kérdezte meglepődve, vagy részegen. Nem lehetett tudni. Inkább rájuk sem néztem. Nem tudtam hogy kik ők és hogy mit akarnak.
-Nocsak-nocsak, csak nem egy aranyoska?-kérdezte valaki játékosan, mire Louis felemelte a hangját, amire felfigyeltem.
-Hozzá ne merj érni!.-sziszegte, és a kezembe adta a sisakot hogy vegyem fel. Kínosan éreztem magam, ugyanis az egyik lány folyamatosan engem bámult, a kutyával az oldalán, ami valljuk be, nem volt egy tünemény.
Igaz a lány gyönyörű volt, szép hosszú lábak, telt idomok, de ez a kinézet nem passzolt hozzá. Főleg az a cigi a kezében. Louis utasítására felültem a motorra, majd követett és villámgyorsan beindította. Fellélegeztem amikor elhagytuk őket. Kicsit sokkos állapotban ültem a motoron és azon gondolkodtam hogy vajon kik voltak? Reméltem hogy többet nem találkozok velük.
*
Ingadozva szálltam le a motorról, majd mentünk be a házba. Csendben telt az út. Nem mondtunk egymásnak semmit. Louis hanyagul ledobta a cipőjét, majd követtem én is. Viszont én egymás mellé szépen helyeztem el.
-Hirtelen egy férfi tűnt fel, majd köszönt Louisnak és megölelte. Ő lehetett Louis apja. Kedvesnek és határozott férfinak tűnt. Hasonlított a fiára.
-Apa, bemutatom Samet.-mosolygott Louis.-Jó napot Mr. Tomlinson.-köszöntem.-Ugyan, hívj csak Bobnak.-nevetett és egy "érezd magad itthon" mondattal elment. Louis körbevezetett a házban, majd megmutatta a szobáját és végül a vendég szobát.
-Clair már biztos felhozta a cuccod, nyugodtan pakolj ki, vacsora pedig 20:00-kor lesz pontban.-beszélt zavartan.
-Louis, ne tereld a témát. Úgyis tudod hogy megkérdezném. Kik voltak azok? Mit akartak tőled?-akadtam ki.
-Nem tartozom neked magyarázattal.-válaszolt rekedt hangon és elfeketedett a szeme.
-De tartozol! Így mégis hogy legyek a barátnőd? Hogy bízzak meg benned? Mi van ha bármi bajod esik?-csordult ki a könny a szememből.
-Bajunk..-javított ki csöndben, és végig a szemembe nézett.
-Én nem vagyok lényeg, de tudod mit? Á inkább hagyjuk. Nem akarok már az első nap veszekedni.-adtam meg magam és berontottam a szobába, majd becsuktam magam után az ajtót. Istenem. Mit titkolhat még előttem? Egyáltalán jó ötlet volt ide jönni? Idegesen kezdtem pakolni. A telefonom pittyegni kezdett, ránéztem a képernyőre és Zora hívott. Most túl ideges voltam hogy felvegyem, így inkább kinyomtam. Aggódtam Louis miatt. Mi van ha valami rosszba keveredett? Nem az nem lehet, csak biztos képzelődöm.-ráztam meg a fejem. Mivel muszáj volt elhessegetni a gondolataim, ezért elindultam ki a kertbe, ahol Louis húgai játszottak. Mosolyogva néztem a két kislányt, akik életvidáman futkároztak a napsütésben. Leültem az egyik padra és néztem őket. Vissza emlékeztem az én gyerek koromra, amikor én és Zora élveztük ennyire a napot. Mosolyogva rohangáltunk és kergettük a lepkéket. Miközben majdnem lejátszódott előttem a gyermekkorom, beletúrtam a hajamba és felpillantottam az égre, majd megláttam a ház további részét. Végig pillantottam, majd megakadt a szemem Louison, aki az erkélyről nézett. Méghozzá póló nélkül. Komolyan, miért csinálja ezt velem? Komoly, de mégis lágy tekintettel nézett. Zavarodottan sprinteltem vissza a házba. Hiába hogy világos volt, már fél nyolcat mutatott az óra. Összeszedtem a tiszta ruhám és megindultam a fürdőbe. Megengedtem a vizet, ami az egész testem átjárta. Mikor kész lettem egy törölközőt tekertem meztelen testem köré és kiszálltam. A karomon lévő lila foltot nézegettem, ami holnapra biztos sötétebb lesz. Óvatosan végig simítottam az ujjammal, majd felszisszentem. Kicsit érzékeny volt. Éreztem hogy valaki hozzáér és lágyan simogatja. Felnéztem az illetőre aki sajnálkozva nézett le rám.
-Sam. Oh én-én nem akartam.-túrt bele a hajamba, majd szemét összeszorítva puszilta meg a homlokom. Éreztem ahogy forró teste hozzányomódik az enyémnek.
-Ha tehetném.-vissza fordítanám az időt.-beszélt lihegve. Nem csak ő érezte a szikrát, ha nem én is.-Sajnálom Bébi.-ismételgette. Ha nem karol át, tuti elesek. Elgyengültem.
Szerintem be-beléd szerettem.-beszéltem szakadozottan, majd megcsókoltam határozottan. Ajkaink tökéletesen párosultak. Mint az alkonyatban. A félős bárány és a buta maoista oroszlán. Lihegve váltunk el, és láttam azt a bizonyos csillogást.
-Öltözz fel. Vacsoránál találkozunk.-pislogott rám mint egy kölyökkutya és kiment a fürdőből.
Elvörösödtem, ugyanis aggasztott hogy, hogyan tudja hogy itt vagyok és honnan tudta hogy végeztem? Talán látott meztelenül? Mindegy is, az biztos hogy este megkérdezem. Mikor kész lettem, felfrissülve léptem ki a fürdőből. Letettem a szobába a további cuccom és megnéztem az időt. Még volt pár percem. Addig elmentem megkeresni Louist. Ajtaja elé léptem és kopogtattam rajta, majd meghallottam rekedt hangját. Lassan benyitottam és amikor megpillantott elvigyorodott. A szemem megakadt tökéletes felsőtestén és a tetkóin. A csodálatos látványt egy szürke póló szakította meg, amit felvett magára, hogy ne félmeztelenül legyen. Elnevettem magam, amikor megláttam rendezetlen haját. Elmosolyodva túrt bele és telefonját az ágyára dobta.
-Indulhatunk?-nézett kék szemembe.-Persze.-válaszoltam és elindultam a konyhába. Szerencsére nem felejtettem el hogy hol az ebédlő. Már mindenki az asztalnál ült, kivéve mi. Helyet foglaltam Bella mellet, aki az ikertestvére oldalán ült. Louis leült mellém, majd velem szemben Bob és mellette Clair. Az asztal tele volt finomságokkal, nem is tudtam hogy mit egyek, de előtte szerettem volna pár szót szólni.
-Ömm. Én csak szeretném megköszönni hogy itt lehetek. Igazán mesés hely Doncaster és ez a ház is.-mosolyogtam Louis apukájára.
-Igazán nincs mit Sam. Szívesen látjuk Louis barátjait.-beszélt Bob. Elmosolyodtam és kentem magamnak kenyeret. Jó volt látni a családod együtt, csak Louis anyukája hiányzott. Bele se mertem gondolni hogy a húgai mit éltek át akkor amikor ez a tragédia történt.
Milliónyi gondolat ment át az agyamon, vacsora közben. Eszembe jutott hogy Zoraval sem beszéltem még ma, ezért holnap muszáj lesz felhívnom.
-Köszönöm szépen a vacsorát.-töröltem meg a kezem és felálltam az asztaltól. Meglepődve néztem ahogy Louis követett. Rendesen tele volt a tányérja, minek szedte ki ha nem eszi meg? Értetlenkedve haladtam tovább a vendégszobáig.
-Nyugodtan menj vissza enni. Miattam nem kell éheztetni magad.-fordultam felé.-Érted még azt is megtenném S.-tűrte a szőke tincseimet a fülem mögé.-Nem akarok bunkó lenni, csak megkérdezem hogy esetleg velem alszol, vagy jó ez a szoba is?-kérdezte. Na igen. Vártam hogy megkérdezze, de még is külön szerettem volna még egy kicsit maradni.-Most szeretnék egyedül aludni, remélem megérted.-néztem a földet.-Meg, persze.-puszilt bele a hajamba.-Jó éjt. Álmodj szépeket Gyönyörű.-köszönt el és vissza ment enni. Átöltöztem egy pólóba és bugyiba, majd álmosan huppantam be az ágyba, ami már meg volt ágyazva. Élmény volt ez a nap, veszekedés-szerelem-vágy.-gondolkodtam, majd szép lassan álomba merültem.
*
Szél sivításra és esőre keltem. Fáradtan néztem meg az időt, pont éjfél volt. Lassan feltornáztam magam az ágyból és az ablakhoz sétáltam. Az eső záporként hullott a földre, a szél keservesen fújt, vele együtt a fák ágai hajladoztak.
Mindig is utáltam az esőt. Álmosan a hajamba túrtam és magamra tekertem a takaróm, majd kiléptem a szobából. Az egész házban csönd és sötét volt. Lábujjhegyen tipegtem Louis ajtajához, majd háromszor megfontolva kopogtam halkan. Mikor válasz nem jött, lassan nyitottam be, majd csuktam be magam után az ajtót. Mosolyogva néztem ahogy a hasára fordulva szuszog. Átsétáltam az ágy másik oldalára, majd óvatosan befeküdtem mellé és hozzábújtam.
-Még hogy külön szeretnél aludni.-hallottam a suttogást és éreztem hogy Louis elmosolyodik. Óvatosan derekamra csúsztatta kezét.-Velem szeretnél aludni?-hallottam hangját és éreztem hogy elvigyorodik, de szemei csukva voltak.
-Utálom az esőt. Gondoltam megnézem hogy fent vagy-e.-beszéltem zavartan. Nem válaszolt csak felnevetett, de most már nyitva volt a szeme.-Ugye tudod hogy meztelenül alszom?-beszélt a párnába, de teljesen jól hallottam.-Óó. Úgy látszik elállt.-vágtam rá, majd épp álltam volna fel, amikor vissza rántott, de most rá estem, szembe vele.-Ugye tudod hogy csak szívatlak? Imádom amikor zavarba jössz.-harapta meg ajkát. Még sötétben is teljesen jól láttam. Ideje hogy egy kicsit én is szívassam. Oldalra dobtam a takaróm, majd az egyik lábamat oldalra lendítettem és az ágyékára ültem.-Most komoly? Sam, a puszta jelenléted felizgat, szerinted most hogy érzem magam, főleg úgy hogy pont oda ültél? Egyébként azt hittem szégyenlős vagy.-nézett olyan szállj le fejjel, vagy megbánod tekintettel, de nem féltem. Előtted már nem vagyok szégyenlős.-húztam ki magam rajta.-Tényleg? Akkor ez a felső minek?-kérdezte játékosan és a pólóm alját végigsimította. Megadva magam szálltam le róla és bújtam be mellé. Újra elhelyezkedett a hasára, majd követtem.-Aludj szépség.-húzott magához közel. Teljes biztonságban éreztem magam, lassan és boldogan merültem álomba.
*
Reggel teljes boldogsággal keltem. Hunyorogtam egy kicsit, majd kitisztult a látásom. Lassan fel könyököltem fel, majd felmértem a helyzetet. Eszembe jutott a tegnapi játékunk, sajnos 1-0-ra állt. Oldalra pillantottam és elmosolyodtam ahogy aludt. Kicsit fáztam, ezért előkerestem a melegítőjét, ami már ismert volt számomra. Mélyen belélegeztem illatát, majd hallottam ahogy tapogatózik az ágyon. Vajon engem keresett? Ásítva nézett fel, majd elmosolyodott amikor meglátott.
-Jó reggelt.-beszélt halkan.-Neked is.-nevettem és az ágyra térdeltem, majd rendezgetni kezdtem rakoncátlan tincseit.
-Már fél tíz van?-lepődött meg.-Bizony, sokáig aludtál Tomlinson.-nevettem.-Csak mert valaki nem hagyott aludni éjszaka.-nyújtotta ki nyelvét.-Ne fogd rám.-Te szívattál.-vádoltam meg.-Óó igen?-kezdett el csikizni, majd birkózni kezdtünk.
*
-Le kéne menni enni.-fogta meg hasát Louis.-Szerintem is.-helyeseltem. Levettem a melegítőjét, ugyanis teljesen leizzadtam a birkózásban.-Várj, csak elmegyek felvenni valamit.-beszéltem.-Ne, nem kell.-nevetett.-Louis, te lehet hogy itthon vagy, de én nem.-nevettem. Kizárt hogy bugyiban lemenjek az apjához a húgaihoz és Clairhez.-Akkor tessék.-nyomott a kezembe egy rövid gatyáját. Óvatosan felhúztam, majd hálául megöleltem. Szorosan követtem le a konyhába. Meglepetésünkre senki sem volt itthon. Louis talált egy cetlit amit mosolyogva elolvasott és visszatette.
-Nincs itthon senki. Clair vásárol és apa elvitte a lányokat játszótérre.-nézett be a hűtőbe.
-Igazán figyelmes.-mosolyodtam el.-Hát nincs más választása.-beszélt Louis keservesen.-Nutella?-terelte a témát.-Tökéletes.-ültem le a székre, majd elém tett egy vörös bögrét. Rögtön eszembe jutott a lány tegnapról. Bizonytalanul néztem ki a fejemből.
-Sam. Jól vagy?-rázta meg a kezét előttem Louis.-Persze, csak elkalandoztam.-mosolyodtam el.-Min gondolkoztál?-harapott bele a kenyerébe.-Á Semmi.-ráztam meg a fejem.-Valamin biztos, nekem nyugodtan elmondhatod.-fogta meg a kezem.-Öö. Csak eszembe jutott tegnap az a vörös-fekete ruhás lány. Úgy nézett rám mint egy véres rongyra. Ismered?-hadartam gyorsan. Louis csak sóhajtott egyet, majd mint az elefánt úgy tombolt ki a teraszra. Jajj. Sikerült elrontanom mindent. De még is fúrta a kíváncsiság az oldalam. Vajon ki lehet, ha nem mondja el? Vártam hogy vissza jöjjön, de nem jött. Felálltam, majd utána mentem ki. A szám "o" alakot formált, amikor megláttam a cigit a kezében, és a füstöt ahogy távozik a száján. Olyan szexi volt. Mi micsoda? Jól vagy Becker?
-Te mióta cigizel?-fontam össze a karom a mellem alatt, majd rám tekintett.
2014. január 17., péntek
14. fejezet.
Sziasztok! Meghoztam az új részt! Előre is bocsánat hogy későn, de tudjátok iskola, félév stb..Köszönöm a komikat és a kritikákat! Mint látjátok megváltoztattam a blog nevét, ne féljetek ha nem találjátok! Remélem tetszik az új kinézet, szerintem így sokkal jobb hangulata van a blognak! Ebben a részben Zora szemszögéből is írni fogok. Nem tudom mit csináltam, de a cseréknél az összes blog kitörlődött..Fogalmam sincs hogy hogyan, de megjegyzésbe írjátok le és kiteszem őket újra! Jó olvasást és hétvégét! A felvételizőknek pedig sok sikert!
*Sam szemszöge*
Ha fogsz a vízben.-jelentettem ki, majd vörösödve a földet pásztáztam. Csak felnevetett.
-Héé. Ez nem vicces.-akadtam ki.-Jó rendben. Egyébként is megígértem hogy vigyázni fogok rád.-lépett közelebb, majd megéreztem lehel lettét a nyakamon.. Libabőrös lettem. Halványan elmosolyodtam és belementünk a vízbe. Megtorpantam amikor éreztem hogy újra libabőrös leszek a hideg víztől. Louis kérdőn rám nézett.
Megráztam a fejem és óvatosan bentebb mentem. A többieknek már a közepén voltak, ahol egy kis stég díszelgett és arról ugráltak a mély vízbe. Még a látványtól is kirázott a hideg, nem csak a nem pont kellemes víztől. Kicsit kínosan éreztem magam hogy ilyen félős vagyok, de az ember mit tud csinálni ha fél? Semmit.
-Gyere kislány.-lépett oda hozzám, majd átkarolta a derekam.
-Mit csinálsz? Még leér a lábam.-nevettem.
-Tudom, de ilyen lassúsággal még jövőre sem érünk be.-forgatta meg a szemét, majd leguggolt a derékig érő vízben. Nem tudtam mire készül.
-Miért guggolsz le?-értetlenkedtem.
-Gyere, ülj a nyakamba.-tette ki oldalra a kezét, hogy belekapaszkodjak.
-Mi? Én? És hogyha leesek?-aggódtam.
-Sam.-szólt rám erősebben. Összerezzentem. Soha nem szólt még így. Néma csöndben álltam mellette, majd észrevehette magát és rám nézett.
-Sajnálom S.-szorította össze szemét majd arcomhoz nyúlt és hosszasan belepuszilt a hajamba.
-Szeretném ha a nyakamba ülnél.-beszélt lágyan. Nyeltem egy nagyot, majd belekapaszkodtam a kezébe és feltornáztam magam a nyakába. Két karjával ráfogott a lábamra, hogy hátra ne essek. Mély levegőt vettem, miközben velem sétált az egyre mélyebb vízben. Nem tudtam hogy most aggódjak, vagy örüljek. Minden egyes lépésénél jobban szorítottam haját.
-Ki ne tépd.-figyelmeztetett nevetve.
-Nem fogom.-mosolyodtam el és engedtem egy kicsit a fogásomon. Nem mertem lenézni. A víz már biztos Louis nyakáig ért. Mikor azt hittem megöregedek, kimásztam Louis nyakából egyenesen a stégre. Leültem bátortalanul a szélére és a lábamat a vízbe lógattam.
-Köszönöm.-simogattam meg arcát, majd közelebb hajoltam nyakához és belesuttogtam a fülébe.
-Jó..-adtam meg magam. Felnézett rám csillogó szemekkel, majd elvigyorodott.
***
*Zora szemszöge*
-Zora-Zora-Zora.-hallottam a hangokat. Fáradtan fordultam át a másik oldalamra.-Zoraaa.-hallottam megint a nevem, de hangosabban.-Ahhj, mivan?-duruzsoltam fáradtan a párnába.-Mond már meg anyáéknak hogy nem lesz gond ha én hétvégén elmegyek és te itthon maradsz, mert nem értik meg.-mondta háborodottan, a most már tudom ki.-És most ilyenért keltettél fel?-háborogtam.-Dél elmúlt. Drága nővérem.-vigyorodott el Sam, amikor kimásztam a pihe-puha ágyamból, ami még hívogatott. Felhúztam egy rövidnadrágot és elindultam le, a húgom nyomában. Egyenesen a konyhába ahol a fiúk voltak és a szüleim.
Hirtelen ugrottam egyet, hisz nem számítottam a többiekre.
-Öhhm fiúk. Hát ti?-túrtam bele a hajamba és gyilkos pillantásokat szórtam Sam felé, aki elfelejtettem közölni velem hogy a csapat is itt van, mellesleg fiúk.
-Hát, ha már Sam és Louis elmennek a hétvégére, akkor gondoltuk hogy ne legyél egyedül, ezért megkérdtük a szüleidet hogy hagy gyere velünk hétvégére a házunkba, este lesz egy nagy buli.-vigyorgott Liam.
-Hát ez nagyon f*sza!-örültem. Már nem volt reménytelen a hétvégém.
*
-Kész vagyok.-baktattam le a lépcsőn a cuccommal.-Akkor indulhatunk?-kérdezte Zayn.-Igen.
*Sam szemszöge*
-Akkor majd találkozunk.-öleltem meg Zorat. Hiába hogy nagyok vagyunk és csak pár napig nem látjuk egymást, akkor is hiányozni fog. Ő egyben a legjobb barátnőm és testvérem.
-Ne bénázz, és védekezz.-súgta.-De hülye vagy.-nevettem.-Inkább te ne csinálj semmi hülyeséget és ha-ha-ha.-nyújtottam ki a nyelvem. Elköszöntem a többi fiútól is, és felmentem pakolni.
-Louis, Louis.-hívogattam, mert nem láttam sehol sem.
Itt vagyok.-hallottam a hangot pár másodperc után a nappaliból. Louis a kanapén ült, vele szemben a szüleim, és kellemesen beszélgettek. Meglepődtem.
-Indulhatunk?-vigyorgott rám Louis.-Igen.-mosolyodtam el. Elbúcsúztunk a szüleimtől, majd apa Louis szívére kötötte hogy vigyázzon rám, és ne tartson szem elől. Minthogyha 5 éves lennék, komolyan. Beszálltam Louis autójába. Ismerős volt, hisz már ültem benne. Beült a kormány mögé, majd beindítottam a motort és elindultunk. Irány Doncaster.
Egyébként nem is mondtad hogy 6 évesen még cumiztál.-törte meg a csendet Louis. Felnevettem. Pont ezt nem akartam hogy anyáék meséljenek rólam.
-Nem kérdezted.-nevettem és ránéztem.-Mit mondtak még rólam?-haraptam az ajkamba.
-Meséltek kicsit rólad, és az apád még vagy 20-szor elismételte hogy nagyon vigyázzak rád.-vigyorgott és a szemembe nézett.
-Úgy érzem magam mint egy óvodás.-nevettem fel kínomban.
-Legalább téged valaki félt..-halkult el. Kérdőn néztem rá. Mi az hogy legalább engem? És őt nem féltik? Inkább nem szóltam semmit, de tudtam hogy kihúzom belőle. Visszafordítottam a fejemet és néztem ki az ablakon. Az út hátralévő része csöndben telt.
*
*Louis szemszöge*
-Valami baj van?-álltam meg mellette.
-Nem, nem csak. Gyönyörű ez a ház.-csodálkozott.-Hát köszönjük.-mosolyodtam el, majd bevezettem.
*Sam szemszöge*
Louis kinyitotta előttem az ajtót, majd óvatosan léptem be. Ekkor két kislány szaladt oda hozzánk. Már találkoztam velük. Szorosan ölelték Louist, aki alig kapott levegőt. Egyszer csak egy kedvesnek tűnő nő rohant hozzánk. Olyan 50 éves lehetett. Üdvözölte Louist, majd felém fordult.
-Szia kislányom. Clair vagyok, a háztartásban segítek Mr. Tomlinsonnak. Te Louis barátnője vagy?-mosolygott rám.
-Clair. Ne.-rázta meg a fejét Louis. A nő vette a lapot és elment a lányokkal. Louis megfogta a kezem, majd vezetni kezdett. Meglepődve mentem utána, majd a garázsban kötöttünk ki.
-Mit csinálunk?-kérdeztem zavartan. A szemem rögtön kiszúrta azt a nagy valamit a pokróc alatt-Majd meglátod.-nevetett és lerántotta az említett tárgyat. Egy motor volt. Méghozzá gyönyörű, de az előbbi gondolat nem szállt ki a fejemből.
-Louis. Öhhm. Clair miért csak az apukádat említette?-kérdeztem félve, és a földet pásztáztam.
-A francba is.-hallottam szitkozódását, majd ahogy valami eltörik. Összerezzentem. Most biztos egy rossz pontot találtam.
-Bocsi, én nem akartam..-mondtam, de közbevágott.-Meghalt. Már rég nem él velünk. Azóta egyedül érzem magam.-nézett a szemembe és hozzám sétált. Kezét az arcomra helyezte és simogatta.
-Nem tudtam..én sajnálom.-bújtam oda hozzá.-Sok mindent nem tudsz még rólam, Bébi.-erőltetett magára egy mosolyt. Úgy látszik megtaláltam Louis gyenge pontját. Nem lehet jó anya nélkül felnőni. Úgy látszik ez a hétvége esemény dús lesz. Ideje többet megtudnom róla, ha jobban meg akarom ismerni..
Óvatosan felnéztem tenger kék szemébe, majd a hajába túrtam.
-Nem vagy egyedül..
*Sam szemszöge*
Ha fogsz a vízben.-jelentettem ki, majd vörösödve a földet pásztáztam. Csak felnevetett.
-Héé. Ez nem vicces.-akadtam ki.-Jó rendben. Egyébként is megígértem hogy vigyázni fogok rád.-lépett közelebb, majd megéreztem lehel lettét a nyakamon.. Libabőrös lettem. Halványan elmosolyodtam és belementünk a vízbe. Megtorpantam amikor éreztem hogy újra libabőrös leszek a hideg víztől. Louis kérdőn rám nézett.
Megráztam a fejem és óvatosan bentebb mentem. A többieknek már a közepén voltak, ahol egy kis stég díszelgett és arról ugráltak a mély vízbe. Még a látványtól is kirázott a hideg, nem csak a nem pont kellemes víztől. Kicsit kínosan éreztem magam hogy ilyen félős vagyok, de az ember mit tud csinálni ha fél? Semmit.
-Gyere kislány.-lépett oda hozzám, majd átkarolta a derekam.
-Mit csinálsz? Még leér a lábam.-nevettem.
-Tudom, de ilyen lassúsággal még jövőre sem érünk be.-forgatta meg a szemét, majd leguggolt a derékig érő vízben. Nem tudtam mire készül.
-Miért guggolsz le?-értetlenkedtem.
-Gyere, ülj a nyakamba.-tette ki oldalra a kezét, hogy belekapaszkodjak.
-Mi? Én? És hogyha leesek?-aggódtam.
-Sam.-szólt rám erősebben. Összerezzentem. Soha nem szólt még így. Néma csöndben álltam mellette, majd észrevehette magát és rám nézett.
-Sajnálom S.-szorította össze szemét majd arcomhoz nyúlt és hosszasan belepuszilt a hajamba.
-Szeretném ha a nyakamba ülnél.-beszélt lágyan. Nyeltem egy nagyot, majd belekapaszkodtam a kezébe és feltornáztam magam a nyakába. Két karjával ráfogott a lábamra, hogy hátra ne essek. Mély levegőt vettem, miközben velem sétált az egyre mélyebb vízben. Nem tudtam hogy most aggódjak, vagy örüljek. Minden egyes lépésénél jobban szorítottam haját.
-Ki ne tépd.-figyelmeztetett nevetve.
-Nem fogom.-mosolyodtam el és engedtem egy kicsit a fogásomon. Nem mertem lenézni. A víz már biztos Louis nyakáig ért. Mikor azt hittem megöregedek, kimásztam Louis nyakából egyenesen a stégre. Leültem bátortalanul a szélére és a lábamat a vízbe lógattam.
-Köszönöm.-simogattam meg arcát, majd közelebb hajoltam nyakához és belesuttogtam a fülébe.
-Jó..-adtam meg magam. Felnézett rám csillogó szemekkel, majd elvigyorodott.
***
*Zora szemszöge*
-Zora-Zora-Zora.-hallottam a hangokat. Fáradtan fordultam át a másik oldalamra.-Zoraaa.-hallottam megint a nevem, de hangosabban.-Ahhj, mivan?-duruzsoltam fáradtan a párnába.-Mond már meg anyáéknak hogy nem lesz gond ha én hétvégén elmegyek és te itthon maradsz, mert nem értik meg.-mondta háborodottan, a most már tudom ki.-És most ilyenért keltettél fel?-háborogtam.-Dél elmúlt. Drága nővérem.-vigyorodott el Sam, amikor kimásztam a pihe-puha ágyamból, ami még hívogatott. Felhúztam egy rövidnadrágot és elindultam le, a húgom nyomában. Egyenesen a konyhába ahol a fiúk voltak és a szüleim.
Hirtelen ugrottam egyet, hisz nem számítottam a többiekre.
-Öhhm fiúk. Hát ti?-túrtam bele a hajamba és gyilkos pillantásokat szórtam Sam felé, aki elfelejtettem közölni velem hogy a csapat is itt van, mellesleg fiúk.
-Hát, ha már Sam és Louis elmennek a hétvégére, akkor gondoltuk hogy ne legyél egyedül, ezért megkérdtük a szüleidet hogy hagy gyere velünk hétvégére a házunkba, este lesz egy nagy buli.-vigyorgott Liam.
-Hát ez nagyon f*sza!-örültem. Már nem volt reménytelen a hétvégém.
*
-Kész vagyok.-baktattam le a lépcsőn a cuccommal.-Akkor indulhatunk?-kérdezte Zayn.-Igen.
*Sam szemszöge*
-Akkor majd találkozunk.-öleltem meg Zorat. Hiába hogy nagyok vagyunk és csak pár napig nem látjuk egymást, akkor is hiányozni fog. Ő egyben a legjobb barátnőm és testvérem.
-Ne bénázz, és védekezz.-súgta.-De hülye vagy.-nevettem.-Inkább te ne csinálj semmi hülyeséget és ha-ha-ha.-nyújtottam ki a nyelvem. Elköszöntem a többi fiútól is, és felmentem pakolni.
-Louis, Louis.-hívogattam, mert nem láttam sehol sem.
Itt vagyok.-hallottam a hangot pár másodperc után a nappaliból. Louis a kanapén ült, vele szemben a szüleim, és kellemesen beszélgettek. Meglepődtem.
-Indulhatunk?-vigyorgott rám Louis.-Igen.-mosolyodtam el. Elbúcsúztunk a szüleimtől, majd apa Louis szívére kötötte hogy vigyázzon rám, és ne tartson szem elől. Minthogyha 5 éves lennék, komolyan. Beszálltam Louis autójába. Ismerős volt, hisz már ültem benne. Beült a kormány mögé, majd beindítottam a motort és elindultunk. Irány Doncaster.
Egyébként nem is mondtad hogy 6 évesen még cumiztál.-törte meg a csendet Louis. Felnevettem. Pont ezt nem akartam hogy anyáék meséljenek rólam.
-Nem kérdezted.-nevettem és ránéztem.-Mit mondtak még rólam?-haraptam az ajkamba.
-Meséltek kicsit rólad, és az apád még vagy 20-szor elismételte hogy nagyon vigyázzak rád.-vigyorgott és a szemembe nézett.
-Úgy érzem magam mint egy óvodás.-nevettem fel kínomban.
-Legalább téged valaki félt..-halkult el. Kérdőn néztem rá. Mi az hogy legalább engem? És őt nem féltik? Inkább nem szóltam semmit, de tudtam hogy kihúzom belőle. Visszafordítottam a fejemet és néztem ki az ablakon. Az út hátralévő része csöndben telt.
*
*Louis szemszöge*
Majd nem elszóltam magam. Nem akarom sajnáltatni magam, főleg nem Sam előtt. Nem szabad hogy megtudja a múltam. Bármit megteszek hogy legalább ő ne tudja meg.
Óvatosan feltértem az ismert kavicsos parkolóba, majd kiszálltunk az autóból. Gyorsan a másik oldalra kocogtam, hogy Samnek is kinyissam az ajtót. Gyönyörű arcát kémleltem, ahogy tátott szájjal nézelődik.-Valami baj van?-álltam meg mellette.
-Nem, nem csak. Gyönyörű ez a ház.-csodálkozott.-Hát köszönjük.-mosolyodtam el, majd bevezettem.
*Sam szemszöge*
Louis kinyitotta előttem az ajtót, majd óvatosan léptem be. Ekkor két kislány szaladt oda hozzánk. Már találkoztam velük. Szorosan ölelték Louist, aki alig kapott levegőt. Egyszer csak egy kedvesnek tűnő nő rohant hozzánk. Olyan 50 éves lehetett. Üdvözölte Louist, majd felém fordult.
-Szia kislányom. Clair vagyok, a háztartásban segítek Mr. Tomlinsonnak. Te Louis barátnője vagy?-mosolygott rám.
-Clair. Ne.-rázta meg a fejét Louis. A nő vette a lapot és elment a lányokkal. Louis megfogta a kezem, majd vezetni kezdett. Meglepődve mentem utána, majd a garázsban kötöttünk ki.
-Mit csinálunk?-kérdeztem zavartan. A szemem rögtön kiszúrta azt a nagy valamit a pokróc alatt-Majd meglátod.-nevetett és lerántotta az említett tárgyat. Egy motor volt. Méghozzá gyönyörű, de az előbbi gondolat nem szállt ki a fejemből.
-Louis. Öhhm. Clair miért csak az apukádat említette?-kérdeztem félve, és a földet pásztáztam.
-A francba is.-hallottam szitkozódását, majd ahogy valami eltörik. Összerezzentem. Most biztos egy rossz pontot találtam.
-Bocsi, én nem akartam..-mondtam, de közbevágott.-Meghalt. Már rég nem él velünk. Azóta egyedül érzem magam.-nézett a szemembe és hozzám sétált. Kezét az arcomra helyezte és simogatta.
-Nem tudtam..én sajnálom.-bújtam oda hozzá.-Sok mindent nem tudsz még rólam, Bébi.-erőltetett magára egy mosolyt. Úgy látszik megtaláltam Louis gyenge pontját. Nem lehet jó anya nélkül felnőni. Úgy látszik ez a hétvége esemény dús lesz. Ideje többet megtudnom róla, ha jobban meg akarom ismerni..
Óvatosan felnéztem tenger kék szemébe, majd a hajába túrtam.
-Nem vagy egyedül..
2014. január 3., péntek
13. fejezet.
Sziasztok! Itt is az újabb rész! Köszönöm a komikat és a lájkokat. Örültem hogy megjegyzésként ketten is írtak kicsit hosszabbat, persze a többinek is örültem. Nem tudom kinek/kiknek nem tetszenek a részek, de azt legyen szíves írja le, vagy akkor ne nézze a blogot, ugyanis ennek így nincs értelme. Nyugodtan keress meg facebookon, vagy bárhol, tényleg! Mindig örülök az építő kritikáknak is. Jut eszembe, ha már ott járunk, akkor kaptam kettő remek kritikát, ha kíváncsiak vagytok akkor itt a link: 1. kritika 2. kritika Köszönöm szépen mindkettő szerkesztőnek, és örülök hogy olvassák/nyomon követik a blogom! Mellesleg ajánlom mindenkinek a blogot, ugyanis nagyon jól végzik a munkájukat! Ja, és ahogy az egyik szerkesztő is írta, hogy jó lenne ha Zora szemszögéből is írnék, meg gondolom lehet hogy már nektek is megfordult a fejetekben, ezért Zora szemszögéből is fogok írni, de ebben a részben még nem lesz rá példa. Remélem jól telik a szünetetek, sajnos mindjárt suli, élvezzétek ki a napokat! További szép estét. xoxo
-Zora, Zora, Zora.-zakatoltam le a lépcsőn, ugyanis nem találtam az egyik felsőm.-Hol van a rózsaszín kötött pulcsim?-álltam meg mellette. Mint aki nincs is itt, úgy ült a kanapén.
-Zora.-szóltam rá hangosabban, majd meglóbáltam a kezem a szeme előtt.-Hol van a rózsaszín pulcsim?-ismételtem meg a kérdésem.
-Öhhm, a szobámban felakasztva.-válaszolt.
-Köszi, de miért van nálad, és egyébként min gondolkodtál úgy?-vigyorodtam el.
-Á semmin.-legyintett, majd bekapcsolta a tévét. Megrántottam a vállam és felmentem az emeltre, Zora szobájába, hogy elővegyem a pulcsim. Mikor kész lettem, leballagtam a nővéremhez.
-Nem jössz el velem nézelődni?-mosolyodtam el, a lusta nővéremre.
-Hát nem is tudom.-kuporodott jobban össze a kanapén.
-Na, ne legyél már ennyire lusta.-nevettem.
-Nem vagyok.-nyújtotta ki a nyelvét.
-Bizonyítsd be.-cukkoltam. Nem mondott semmit, felpattant az ágyról, majd bosszankodva felfutott a szobájába. Vigyorogva sétáltam át a konyhába, hogy valami ehetőt keressek. Már szerencsére jobban vagyok, de anyáék jobban örülnek, ha van velem valaki minden nap. Szerencsére vagy Zoraval, vagy a csapattal vagyok, így nem eshet semmi bajom. Rossal szerencsére nem találkoztam, de nem is akarok. Remélem bűntudata van, amit velem tett. Gondolataimat Zora zavarta meg, aki rendesen felöltözve várt.
-Mehetünk?-kapta kezébe a telefonját.
-Igen, persze.-mosolyodtam el. Bezártam az ajtót, majd a legközelebbi plázába mentünk.
-Mi lenne ha benéznénk a sportboltba?-ajánlotta a nővérem.
-Okés.-lelkesedtem, majd a focilabdákhoz vezetett az utunk. Különös érzésem támadt. Minthogyha valaki figyelne. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, és a hátam mögé pillantottam. Megijedtem, mikor láttam a kirakat előtt egy fekete ruhában lévő pasast, akin fekete napszemüveg volt. Összetalálkozott a tekintetünk, de nem tartott sokáig, ugyanis gyorsan visszafordítottam a fejem Zorahoz.
-Öhhm, Zora. Minket néz az a pasas.-suttogtam.
-Hol?-nézett hátra röhögve.
-Ott.-mutattam volna a személyre, de már nem volt ott.
-Jól vagy?-kérdezte nővérem.
-Persze, persze, de ott volt.-akadtam ki.
-Nem tudom mi van veled Sam. Remélem nem őrültél meg, amúgy ezt a labdát megveszem.-csillant fel a szeme. Szar volt hogy hülyének néz, de megmertem volna esküdni, hogy láttam valakit. Kifizettük a labdát, majd haza indultunk. Autó út közben néztem kifele az ablakon, igen. Zoranak van már jogosítványa, ő sikeresen letette, de én. Harmadjára is elbuktam.
-De én tényleg láttam ott valakit.-nevettem fel kínomban.
-Sam. Nem megbeszéltük? Hagyjuk már a témát. Biztos megint képzelődtél, vagy megfájdult a fejed.-szált ki az autóból, ugyanis megérkeztünk.
-Nem, tuti nem.-szálltam ki én is.
-Jó, mind egy. Szerintem hagyjuk.-nevetett fel, majd csöngetni kezdett. Fel sem tűnt, hogy nem haza mentünk.
-Hol vagyunk?-ráncoltam össze a homlokom, de késő volt, ugyanis a fiúk és lányok üdvözöltek minket.
-Sziasztok.-köszönt vidáman Harry.
-Sziasztok.-köszöntünk a csapatnak.-Mit lesz itt?-kérdezősködtem.
-Kimegyünk focizni a térre.-örültek a többiek.
-Jó, de farmerban focizzak?-panaszkodtam szokásosan.-Nem. Itt az egyik melegítőm, vedd fel.-gondoskodott rólam Louis megint. Mostanában jobban oda figyel rám, de nem minthogyha lenne rá szükségem. Felmentem a házba, majd beleugrottam Louis cuccába, aminek elég jó illata volt. Összeszedtem magam, majd visszamentem a többiekhez, akik besózva várták már hogy mehessenek. Ahogy elnéztem Zora is átöltözött. Mire mindenki kész lett, elindultunk egyet mulatni.
-Kié a ruha?-kíváncsiskodtam egy kicsit.
-Liam adta.-vigyorodott el, amire nem tudtam hogy mit mondjak. Inkább örültem.
*
-Uhh, de fáradt vagyok.-huppantam le a fűre.
-Tényleg jól játszol.-dicsért meg Louis.
-Köszönöm, de azért te még mindig jobban. Egyébként mi a programotok délutánra?-kérdeztem.
-Úgy látszik hogy haza megyünk. Mármint csak egy kis időre.-vigyorgott.-Ha már múltkor nem tudtam.-célzott. Erre felnevettem.
-Figyelj Louis. Öhhm, nekem ez túl gyors. Nem is ismerjük annyira egymást, és már nálad aludtam.-húztam el a szám, de nem azért mert nem volt jó, hanem azért, mert nekem tényleg gyors volt. Én még nem voltam fiúval, és félek hogy elszúrnám.
-Akkor épp itt az ideje hogy jobban megismerjelek. Gyere velem a szüleimhez.-csillant fel a szeme. Felhúztam a szemöldököm. Nem díjaztam az ötletet.
-Gondolj csak arra hogy egy kis kiruccanás, de ha nem akarsz jönni akkor megértem. Pedig vigyáznék rád.-ivott bele a vízébe. Azok a szemek, ajkak.
-Még meglátom.-nevettem fel, mikor Zora elkiabálta magát hogy fürödjünk meg a tóban, amiben múltkor. Persze, nekünk is ide kellett jönni. Még a gondolattól is rosszul voltam. De volt egy nagyobb gondom, ugyanis a park másik felén vagyunk. Múltkor nem itt voltunk, és itt mélyebb a víz. A lábam biztos nem ér le, úszni pedig nem tudok.
-Zora, ezért el is vihetnek a rendőrök.-akadtam ki. Nem mondhattam hogy nem tudok úszni, és gyáva vagyok.
-Jaj Sam.-nevetett-Gyere.-húzta a karom Louis.
-Öö. Inkább kihagyom.-pirultam. Kicsit kínos volt.
-Sam, ne legyél beszari.-kiabált Josh. Utálom mikor beszólnak nekem. Nem vagyok beszari, igenis bemegyek. Hirtelen kapkodtam le magamról a ruhákat, csak a fehérneműt hagytam.
-Louis, elmegyek veled, ha..-haraptam bele az ajkamba.
-Zora.-szóltam rá hangosabban, majd meglóbáltam a kezem a szeme előtt.-Hol van a rózsaszín pulcsim?-ismételtem meg a kérdésem.
-Öhhm, a szobámban felakasztva.-válaszolt.
-Köszi, de miért van nálad, és egyébként min gondolkodtál úgy?-vigyorodtam el.
-Á semmin.-legyintett, majd bekapcsolta a tévét. Megrántottam a vállam és felmentem az emeltre, Zora szobájába, hogy elővegyem a pulcsim. Mikor kész lettem, leballagtam a nővéremhez.
-Nem jössz el velem nézelődni?-mosolyodtam el, a lusta nővéremre.
-Hát nem is tudom.-kuporodott jobban össze a kanapén.
-Na, ne legyél már ennyire lusta.-nevettem.
-Nem vagyok.-nyújtotta ki a nyelvét.
-Bizonyítsd be.-cukkoltam. Nem mondott semmit, felpattant az ágyról, majd bosszankodva felfutott a szobájába. Vigyorogva sétáltam át a konyhába, hogy valami ehetőt keressek. Már szerencsére jobban vagyok, de anyáék jobban örülnek, ha van velem valaki minden nap. Szerencsére vagy Zoraval, vagy a csapattal vagyok, így nem eshet semmi bajom. Rossal szerencsére nem találkoztam, de nem is akarok. Remélem bűntudata van, amit velem tett. Gondolataimat Zora zavarta meg, aki rendesen felöltözve várt.
-Mehetünk?-kapta kezébe a telefonját.
-Igen, persze.-mosolyodtam el. Bezártam az ajtót, majd a legközelebbi plázába mentünk.
-Mi lenne ha benéznénk a sportboltba?-ajánlotta a nővérem.
-Okés.-lelkesedtem, majd a focilabdákhoz vezetett az utunk. Különös érzésem támadt. Minthogyha valaki figyelne. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, és a hátam mögé pillantottam. Megijedtem, mikor láttam a kirakat előtt egy fekete ruhában lévő pasast, akin fekete napszemüveg volt. Összetalálkozott a tekintetünk, de nem tartott sokáig, ugyanis gyorsan visszafordítottam a fejem Zorahoz.
-Öhhm, Zora. Minket néz az a pasas.-suttogtam.
-Hol?-nézett hátra röhögve.
-Ott.-mutattam volna a személyre, de már nem volt ott.
-Jól vagy?-kérdezte nővérem.
-Persze, persze, de ott volt.-akadtam ki.
-Nem tudom mi van veled Sam. Remélem nem őrültél meg, amúgy ezt a labdát megveszem.-csillant fel a szeme. Szar volt hogy hülyének néz, de megmertem volna esküdni, hogy láttam valakit. Kifizettük a labdát, majd haza indultunk. Autó út közben néztem kifele az ablakon, igen. Zoranak van már jogosítványa, ő sikeresen letette, de én. Harmadjára is elbuktam.
-De én tényleg láttam ott valakit.-nevettem fel kínomban.
-Sam. Nem megbeszéltük? Hagyjuk már a témát. Biztos megint képzelődtél, vagy megfájdult a fejed.-szált ki az autóból, ugyanis megérkeztünk.
-Nem, tuti nem.-szálltam ki én is.
-Jó, mind egy. Szerintem hagyjuk.-nevetett fel, majd csöngetni kezdett. Fel sem tűnt, hogy nem haza mentünk.
-Hol vagyunk?-ráncoltam össze a homlokom, de késő volt, ugyanis a fiúk és lányok üdvözöltek minket.
-Sziasztok.-köszönt vidáman Harry.
-Sziasztok.-köszöntünk a csapatnak.-Mit lesz itt?-kérdezősködtem.
-Kimegyünk focizni a térre.-örültek a többiek.
-Jó, de farmerban focizzak?-panaszkodtam szokásosan.-Nem. Itt az egyik melegítőm, vedd fel.-gondoskodott rólam Louis megint. Mostanában jobban oda figyel rám, de nem minthogyha lenne rá szükségem. Felmentem a házba, majd beleugrottam Louis cuccába, aminek elég jó illata volt. Összeszedtem magam, majd visszamentem a többiekhez, akik besózva várták már hogy mehessenek. Ahogy elnéztem Zora is átöltözött. Mire mindenki kész lett, elindultunk egyet mulatni.
-Kié a ruha?-kíváncsiskodtam egy kicsit.
-Liam adta.-vigyorodott el, amire nem tudtam hogy mit mondjak. Inkább örültem.
*
-Uhh, de fáradt vagyok.-huppantam le a fűre.
-Tényleg jól játszol.-dicsért meg Louis.
-Köszönöm, de azért te még mindig jobban. Egyébként mi a programotok délutánra?-kérdeztem.
-Úgy látszik hogy haza megyünk. Mármint csak egy kis időre.-vigyorgott.-Ha már múltkor nem tudtam.-célzott. Erre felnevettem.
-Figyelj Louis. Öhhm, nekem ez túl gyors. Nem is ismerjük annyira egymást, és már nálad aludtam.-húztam el a szám, de nem azért mert nem volt jó, hanem azért, mert nekem tényleg gyors volt. Én még nem voltam fiúval, és félek hogy elszúrnám.
-Akkor épp itt az ideje hogy jobban megismerjelek. Gyere velem a szüleimhez.-csillant fel a szeme. Felhúztam a szemöldököm. Nem díjaztam az ötletet.
-Gondolj csak arra hogy egy kis kiruccanás, de ha nem akarsz jönni akkor megértem. Pedig vigyáznék rád.-ivott bele a vízébe. Azok a szemek, ajkak.
-Még meglátom.-nevettem fel, mikor Zora elkiabálta magát hogy fürödjünk meg a tóban, amiben múltkor. Persze, nekünk is ide kellett jönni. Még a gondolattól is rosszul voltam. De volt egy nagyobb gondom, ugyanis a park másik felén vagyunk. Múltkor nem itt voltunk, és itt mélyebb a víz. A lábam biztos nem ér le, úszni pedig nem tudok.
-Zora, ezért el is vihetnek a rendőrök.-akadtam ki. Nem mondhattam hogy nem tudok úszni, és gyáva vagyok.
-Jaj Sam.-nevetett-Gyere.-húzta a karom Louis.
-Öö. Inkább kihagyom.-pirultam. Kicsit kínos volt.
-Sam, ne legyél beszari.-kiabált Josh. Utálom mikor beszólnak nekem. Nem vagyok beszari, igenis bemegyek. Hirtelen kapkodtam le magamról a ruhákat, csak a fehérneműt hagytam.
-Louis, elmegyek veled, ha..-haraptam bele az ajkamba.
2013. december 27., péntek
12. fejezet.
Sziasztok! Itt is az új rész. Köszönöm a kommenteket, jól estek. NAGYON, NAGYON köszönöm a 100 rendszeres feliratkozót! Eszméletlenek vagytok! Remélem mindenkinek jól telt a karácsony, és a mi Louisunk 22 éves lett. Hogy repül az idő. Ja és remélem tetszik a blog új kinézete! A zenelejátszóba új zenéket tettem, van magyar, pörgős, rövidebb minden. Remélem páran szoktátok hallgatni. További jó szünetet, remélem tetszik majd a rész. Nyugodtan írjatok, hogy milyen az új kinézet, a rész stb. Mit kaptatok karácsonyra, ilyesmiket! Nyugodtan, nem harapok. xoxo.
*Sam szemszöge*
Lassan nyitottam ki a szemem. Nagyon gyengének éreztem magam. Mikor kitisztúlt a látásom, megpillantottam a többieket, akik sírva ültek az ágy körül. Nem tudtam beszélni, ugyanis valami rá volt kötve a számra. Olyan volt minthogyha egy lélegeztető lett volna. Kicsit megijedtem a gondolattól. Mikor a szeretteim meglátták hogy élet jelet adok, elmosolyodtak, és közelebb jöttek, majd Zora kiabált egy orvosnak. Talán elájultam? Vagy mi történt? Lassan pillantottam le a kezemre, ahol megpillantottam a kék, és lila foltokat. Az emlékek rögtön előtörtek. Anya a homlokomat simogatta, és közben beszélt nekem, apa mellett. A fiúk ültek a székeken, kivétel Louis. Ő nem volt sehol, ami kicsit fájt. Ekkor belépett az orvos Zoraval.
-Jó napot Mrs. Becker. látom felébredt. Hogy érzi magát?-kérdezte. Nem tudtam válaszolni, csak lassan becsuktam a szemem, majd kinyitottam.
-Jól van.-nézegette a leleteim.-Akkor hamarosan elmegyünk és kivesszük a csövet, majd levesszük a lélegeztetőről. Nagyot néztem mikor kimondta a szavakat. Kómában voltam? Kicsit ideges lettem. A sós cseppek folyni kezdtek az arcomról, és fészkelődni kezdtem.
-Ne Sam. Maradj nyugodtan.-szólalt fel mindenki. Rosszul éreztem magam. Nem tudtam beszélni, ami nagyon idegesített, főleg úgy hogy Louis nem volt itt. tudni szerettem volna hogy hol van. Lassan anyáék kimentek a kórteremből, reméltem hogy nem haza mennek, nagy szükségem van most rájuk. Közben a fiúk közelebb jöttek hozzám, és megszorították a kezem, majd elmondták hogy mennyire örülnek, hogy felébredtem. Oldalra pillantottam, majd megláttam a gyönyörű virágokat, amik az ágy melletti asztalon voltak a vázákban. Kiszúrtam rajta egy nárciszt. Kedvenc virágom, imádom. Óvatosan felemeltem a kezemet, és rá mutattam. A fiúk vették a lapot.
-Louis hozta neked.-halkult el Liam. Mikor volt bent? És miért ment el akkor? Össze voltam zavarodba. Elmélyültem a gondolataimban, majd belépett az orvos a szüleimmel.
-Készen áll kis hölgy?-vizsgált egy orvos. Felhúztam a szemöldököm, nem értettem mire kell még felkészülnöm.
-Kivesszük a csövet a torkából. Ne aggódjon, nem lesz hosszú.-biztatott az orvos. Nyeltem egy nagyot, majd kitoltak a szobából.
*
Lassan ébredezni kezdtem. Kitisztult a látásom, majd éreztem hogy magamtól veszek levegőt. Senki nem volt a szobában. Kivétel egy ember, akinek örülnöm kellett volna, de mégis ott volt bennem a kérdőjel. Óvatosan ránéztem, majd elvigyorodott.
-Hol voltál?-kérdeztem halkan, erőlködve.
-Itt voltam. Vártam hogy felébredj.-lépett közelebb.
-Nem. Az előtt amikor levették a lélegeztető gépet.-mondtam.
-Shh.-simogatta meg a homlokom. Már itt vagyok Sam, ne aggódj.
-Mi történt velem? Miért voltam kómában?-tértem a lényegre.
-Menekülni próbáltál, de beverted a fejed az ágy sarkába.-halkult el.
-Meddig voltam kómában?-csordult ki egy könnycsepp a szememből.
-2 napig.-nézte a földet. Nem tudtam hogy szomorú, vagy mérges legyek. Louis megmondta hogy ne menjek oda, és én makacs voltam.
-Te megmondtad.-törtem ki. Zokogtam. Louis lassan mellém ült és megölelt. Sírtam a vállán, miközben nyugtatgatott.
-Haza szeretnék menni.-néztem rá.
-Nem lehet. Megfigyelésre bent tartanak.-simította el a kusza tincseimet.
-Louis.-szóltam rá erélyesebben. Meghúzta a szemöldökét, majd felállt és keresett egy nővért, hogy szóljon az orvosomnak, hogy haza szeretnék menni. Egedül ültem a szobában. Minden olyan csöndes volt. Nagyon álmos voltam, ha nem lép be az orvosom elalszok.
-Nos Sam. Haza mehet, ha felhívjuk a szüleit, akik a gondját viselik. Sokat kell pihennie.-hozta a papírokat.
-Rendben.-ültem fel lassan.-A szüleimmel már beszéltek?-kérdeztem.
-Igen. Nemsokára itt lesznek.-szólalt meg Louis. Kedves volt tőle hogy itt van velem. Úgy döntöttem hogy a beszélést most elhalasztom, jöhet a kemény pihenés, ami nem lesz a legegyszerűbb, hisz nemsokára verseny, és azt igazán tisztelem Louisban, hogy most velem van és nem a csapattal edz. Egy jó pont most nála. Tényleg szeret, lehet hogy meg kéne próbálni ezt a kapcsolatot.
*
Unottan lépte be a házba, majd dobtam le a cuccom. Besétáltam a konyhába, majd levettem a sajtos chipset a polcról. Kibontottam a csomagolást, majd hirtelen Louis kikapta a kezemből.
-Sam. Nem ehetsz most ilyeneket. Nekünk kell vigyázni rád, kérlek. Legalább most hallgass rám.-dobta ki a szemetesbe. Igen, Louis is itt van. Anyáék megkérték hogy ő és Zora vigyázzanak rám, míg ők dolgoznak.
-Gyere Sam. Feküdj le egy kicsit.-szólt Zora az emeletről. Felballagtam a szobámba, majd ledőltem az ágyra.
-Szólj ha kell valami.-figyelmeztettet, majd becsukta az ajtót. Egy 3 éves babának éreztem magam. Mindenki körülöttem ugrál, segít és ezt magamnak köszönhetem. Istenem.-sóhajtottam fel. Én lennék Sam Becker, aki mindig megcsinálja magának a bajt. Ásítottam egy nagyot, majd becsuktam a szemem és hamarosan elaludtam.
*Sötét volt. Egy fekete szobában voltam. Be volt kötve a szemem és a kezem. Halk lépteket hallottam. Egyre jobban hallottam őket, majd egyszer csönd lett. Hirtelen levették a szememről a kötést és megpillantottam Louist. Haja kócosan, kék szeme csillogott. Óvatosan megcsókolt. Hosszú és érzelmekkel teli csók volt. Kikötötte a kezem, majd egyenesen a hajába túrtam, úgy csókolóztunk. Épp hogy látszódtam, magassága miatt. Ölébe vett, de a csókunk nem szakadt meg. Sétálni kezdett velem, és reménykedtem hogy nem fogunk elesni. Hirtelen megállt, majd letett egy matracra. Levette magáról a pólóját, és megláttam kockás hasát. Szívem hevesebben vert. Két lábam közé furakodott, majd az oldalamon éreztem meg kezét, ahogy fel le húzza. Libabőrös lettem az érintésétől. Akaratlanul is kicsúszott a számon egy kéjes nyögés, amin elvigyorodott. Kezei a póló aljához vándorolt, majd kérdőn nézett rám, mire bólintottam. Kibújtam a pólómból, amit eldobott valamerre. Nagyon szégyenlős voltam, ezért kezeimmel eltakartam felsőtestem. Felhúzta a szemöldökét, majd megrázta a fejét.
-Csodálatos vagy.-beszélt akadozva. Kezeimet a hajából, a hátára, majd a gatyájához csúsztattam. Lassan gomboltam ki, majd kilépett belőle. Láttam hogy férfiassága küzd az alsógatya ellen. Határozott mozdulattal felülre kerekedtem, majd kibújtam a gatyámból kicsit hezitálva. A bugyim passzolt a melltartómhoz. Fekete csipke. Visszaültem Louisra, aki már nagyon nem bírt magával, de miattam tartotta magát. Mikor végig pusziltam a hasát, kezdve az ágyékától és a V vonalától, megint alulra kerültem. Lassan, körkörösen masszírozni kezdte a mellem, egy halk sóhaj hagyta el a számat. Lassan lehúzta a pántokat a vállamról és kikapcsolta. Automatikusan takartam volna el maga, de megfogta két kezem, és oldalra kifeszítette. Puszilni, kezdte domborulatom, majd mellbimbóim megkeményedtek. Mikor látta rajtam hogy megadtam magam, elengedte a kezem és lassan lehúzta a bugyim. Elvörösödtem. Látta rajtam, ezért elvigyorodott. Fehérneműimet oldalra söpörte, és egy határozott mozdulattal lehúzta magáról az alsógatyát. Nagyot néztem méretén. Lassan lefeküdt rám, majd csókolni kezdett. Kezemet megint a hajába túrtam, és éreztem hogy óvatosan belém nyomja magát. Megfeszültem. Elő törtek a könnyeim. Nem gondoltam hogy ennyire fáj az első, de végre érezhettem azt az embert, akit a legjobban szeretek.*
Hirtelen riadtam fel az álmomból. Óvatosan felültem és körülnéztem. A fejemhez kaptam. Szóval álom volt. Pár percig néztem ki a fejemből, majd mikor felfogtam mit álmodtam elnevettem magam.
-Úristen.-röhögtem, majd visszadőltem az ágyamba.
-Jól vagy Sam?-nyitott be hirtelen Louis. Elvigyorodtam és az alsó ajkamba haraptam.
-Nagyszerűen.-nevettem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)